Ilyen a comic - Hullákkal teli "tréfás könyvek" Amerikából!

Idézetek korabeli újságokból

A háború előtt a napilapok még lelkesen üdvözölték az Amerikából „nagy nehézségek” árán beszerzett képregényeket és büszkélkedtek, hogy most már ők is közlik a népszerű hősök történeteit. 1945-ben még úgy tűnt, folytatódik ez a trend, de egyre gyakrabban kísérték megjegyzések a comic erőszakos terjedését  Amerikában, és Európában is. A comic – képregény – létezését egyre inkább a jobboldali sajtóhoz kötötték. Az Új Magyarország című lap 1947. november 7-i számában az amerikai sajtó és rádió furcsaságaira hívták fel a figyelmet, amelyben a következőket írták: „Külön kedvence a mulatságos comic strip, a rajzsorozatban elmesélt bizarr, gyakran elég bárgyú történet. Ezeknek a rajzsorozatoknak állandó hősei köré néha afféle amerikai mitológia szövődik, amit az olvasók apraja-nagyja egyforma gyönyörűséggel élvez. Mármost természetes, hogy a jobboldali sajtó, amely mögött a nagytőke áll, kedvezőbb anyagi lehetőségeinél fogva magának szerződteti a legjobb riportereket, fényképészeket, sportrovatvezetőket és rajzolókat. A szegényebb baloldali újságok nem bírják velük a versenyt.” A Magyarok című lap 1946. decemberi számában hosszan értekezett arról, hogy mit olvasnak háborúban az amerikai katonák és kitért a ponyva, a filmes magazinok és a képregény népszerűségére is. „1945 elején az USA-ban havonta kilenc és egynegyed millió példányban jelentek meg azok a rotációs papírra két hasábon sűrűn nyomott magazinok, melyek kizárólag vadnyugati, fantasztikus-kalandos vagy szerelmi regényeket és novellákat közöltek. Hárommillió példányban keltek el havonta a detektív-történetekre specializáló folyóiratok, 8 millióban a hajmeresztő vagy könnyfakasztó „igaz történeteket” első személyben tálaló sajtótermékek (true confession magas), továbbá tíz és háromnegyed millióban a Színházi Életre emlékeztető mozi-magazinok és mindezeken messze túlmenően, havi 25 millió példányban a comic books.” Ezek tartalmáról nincs  jó véleménnyel a cikk szerzője. „A jelenleg az USA-ban futó egykét tucatnyi, egymástól független comic strip-sorozat rendkívül primitív, végletes eseménysorával, gyermekded humorával határozott lélektani hivatást tölt be. Mohó olvasói olcsó, szegényes menekülést találhatnak az elgépiesedett civilizáció unalmából, azonosíthatják magukat a Tarzan-szerű csodálatos kalandorokkal, lesajnálhatják a mamlasz papucsférjet, erotikus fantáziákban ringatózhatnak s kielégíthetik bűnöző vagy infantilis vágyaikat. A második világháborúban az államvezetés diszkrét propagandára is felhasználta a comic-okat, mint hadikölcsönjegyzés, hulladékpapírgyűjtés, sőt a kötelező katonai szolgálati törvény megszavazásának népszerűsítésére is.” A napilapok és magazinok egyre többször foglalkoztak az európai életformától és szokásoktól idegen amerikai jelenségekkel. Gyakran jelentek meg általánosító és túlzó megállapítások az amerikai bűnözéssel kapcsolatban, amelyekről az amerikai bulvár sajtó szenzációhajhász címlapjai alapján számoltak be. A napilapokban szereplő bűnügyi híreket összekapcsolták a detektívregényekkel és a ponyvairodalommal. Ennek az egyik leglátványosabb formáját a képregényekben, a comics-okban találták meg. Mivel a képes történetek meglehetősen szemléletesen ábrázolták a lövöldözéseket, verekedéseket, esetleg erotikus jeleneteket, ezért ez jó hivatkozásnak bizonyult arra, hogy a magyar olvasók figyelmét ráirányítsák az amerikai bűnözésre. A képregények példányszáma rendkívüli magasságokat ért el Amerikában és az olvasóik leginkább gyerekek voltak, ezért magától értetődő volt hogy a növekvő gyermekbűnözés elsősorban az újságok képregényrovatainak és az önálló képregény magazinoknak köszönhető. 

Erre a valós vagy feltételezett jelenségre mozdult rá az amerikai sajtó  és a tőlük szerzett információkat írták meg a hazai lapok is. 1945-46-ban még csak elvétve jelentek meg ilyen írások, alkalmanként arra hívták fel a figyelmet, hogy a comic rajzolói milyen gazdagok és mennyit keresnek az ügynökségeknek készített rajzaikkal. Az Új idők 1946. április 13-i számában egy érdekes női karrierről írt. Mollie Slott egy képregény-ügynökség munkatársa volt, aki évi három millió dollárt keresett és legalább ötszáz ismert karakter menedzselése fűződött a nevéhez. Elképesztő grafikusi keresetről számolt be az Új Magyarország című lap az 1947. október 4-i számában. „Ezeket az apró történetkéket milliószámra keresik az emberek a lapokban. Ezért például Caniff (Milton Caniff), aki a „Terry és a kalózok“ után Steve Sanyon (Valójában Canyon) alakjával ajándékozta meg az amerikaiakat, körülbelül 13 millió dollárt keres havonta. Igaz, — s ezt nem szabad elfelejteni, — hogy Steve Sanyon története 14 milliós példányszámban jelenik meg állandóan.” Eleinte rövid hírek formájában rettentették el a magyar olvasókat a comic-tól. „Hatvan millió kötet szennyiratot adnak el havonta Amerikában a ,,comic book”-ból. A 250 füzetes képsorozat-ponyva legkedveltebb szellemi tápláléka az amerikai ifjúságnak. A pedagógusok és bírósági szakértők szerint ezek a füzetek nevelik szadizmusra, lopásra, nemi eltévelyedésre és gyilkosságra a mai serdülő ifjúságot.”(Népszabadság 1948. 03. 31.) A Szabadság című napilap 1948. 08. 07-én megjelent cikkében a Szovjet Szakszervezeti Szövetségének Trud című lapjából idézi, hogy milyen méreteket ölt Amerikában a gyermekbűnözés és konkrét eseteket is leír, majd megjelöli az okot is: „ A gyerekek hasonlóvá akarnak válni a bűnöző világ hőseihez, akikről a sokmillió példányszámban megjelenő burzsoá „irodalmi alkotások", filmek és rádióelőadások festenek vonzó képet. Ezen a téren igen nagy felelősség terheli a Comic Books című könyvsorozat kiadóit.” Ugyanerre a cikkre hivatkozva közöl írást a Szabad Szó július 9-én „Ijesztő méreteket ölt Amerikában a gyermekbűnözés címmel” Kiemeli Dr. Fredric Wertham "lélekbúvár" gyerekek körében végzett kutatásait, aki megfigyeléseiből megállapítja, hogy a detektívregények a bűnözést vonzó színben tüntetik fel és hősiességnek állítják be a gonoszságot. Egy példát idézve több lap is beszámol Werthem kutatásairól. „Még kézzelfoghatóbban világítja meg a tervszerű lélektiprást a newyorki ideggyógyászati klinika egyik orvosának Fredric Wertham –nak cikke: „A napokban egy felizgatott anya fordult hozzám — írja. — Elmondotta, hogy négyesztendős kisleányát a házbéli fiúk hurcolják, rángatják, puskatussal verik és kötéllel megkötözik. Időnkint bilincseket is raknak rá. Ezeket a bilincseket a „Comic 5“ ifjúsági folyóirattól kapták ajándékba. Hogy mi a forrása ennek a lelki elváltozásnak? — kérdi a szerző. — A forrás — mondja — a Comic 5 füzetek.“ 

Miután Rákosi Mátyás 1948-ban kikelt a bulvársajtó, a ponyvairodalom ellen és a Szovjet Kultúra Hónapja alkalmából a Magyarországra látogatott küldöttség mind az irodalom, képzőművészet és zene terén meghatározta a szocialista embertípus eszméjét, kijelölte a fejlődés irányát, még inkább össztűz alá került a burzsoá amerikai kultúra. Cikkek sokasága bírálta a nyugati életformát, a szakadék szélén álló imperialista nagytőkét és a pénzügyi érdekeknek alárendelt dekadens kultúrát. A képregény -comic - ideális eszköz volt arra, hogy rajta keresztül ócsárolják a nyugati társadalmat, írjanak a nyugat széteséséről, az erőszakról, a bűnözésről, - ezen belül is a legérzékenyebb területről, a gyermekbűnözésről - valamint a gátlástalan szex, a pornográf tartalmakról. "Ilyen egy tréfás könyv Amerikában – Hullákkal van teli –" Írta a Szabadság 1949. április hatodikán, alig három héttel a Szovjet kulturális delegáció távozása után. G. Legman amerikai kutató a Neurotika című folyóiratban közölt cikkére hivatkozva a következőket írják: „Mi van ezekben a gyermekek számára irt „comic-bookok”-ban? Kivétel nélkül valamennyiben verekedés, revolver, kínvallatás, korbácsolás, fojtogatás. A „comic-bookok” sikerének nem lehet más a titka — állapítja meg Legman —, mint a kegyetlenség, amelyre az amerikai gazdasági élet ránevel.” Négy évvel a háború lezárását követően a nácikhoz hasonlítja az amerikai gyerekeket. ”Ilyen formán sikerült minden amerikai gyermekbe olyan őrjöngő idegengyűlöletet oltani, amilyent még a német gyermek sem ismert és olyan tiszteletet kelteni a nyers erő iránt, amilyenről a nácik sem álmodtak. Realistáknak kell lennünk — fejezi be cikkét Legman. A kegyetlenség Amerikában üzlet, hatalmas üzlet, amelyben mindenki részes — vagy mint vállalkozó, vagy mint — fogyasztó.” Ugyanerre a cikkre hivatkozva a Szabad Nép 1949. június 4-i számában ”A vér nemzeti özönvize” címmel Boldizsár Iván közöl hosszú fejtegetést. „Az amerikai ember szellemi színvonalának süllyedését semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a betű szerepét átvette a kép. Egész iparok jöttek létre csakis azon az alapon, hogy szöveg helyett képet adnak a közönségnek." Leírta, mi is az a comic, mik a jellemzői és milyen hatással van a fiatalokra és egy idézettel Legmantól, szörnyű előjeleket vizionált. „A vérnek ebben az új nemzeti özönvizében a serdülőknek külön részt biztosítanak és ez az úgynevezett „comic-book"-ban történik", A fasizmus hasonlatával élt Ilja Ehrenburg, Amerikanizmus című írásában a Tartós békéért, népi demokráciáért! című folyóirat 1949. szeptember 6-i számában. „Naponta tízmilliók nézik a „comics” képeket: gyilkolnak, erőszakolnak, kínoznak ezeken. „Superman-ek — az SS-ista „Übermensch”-ek e vértestvérei tevékenykednek ezeken a filmeken.” Ez a cikk talán az első alkalom, hogy szót ejtenek a szuperhősről. ”Azt bizonygatják, hogy az életmódjuk a kultúra teteje. A német Übermenschekhez hasonlóan, a „supermanek” is összetévesztik a technikát a kultúrával.” 

A Szabad Ifjúság is bekapcsolódott a comic lejáratásába. Egy olyan undorító dolog kapcsán, mint a rágógumi, - amihez képregényeket is csomagolnak - ír Supermanról: „Újabban rövid történeteket is csomagolnak a rágógumihoz, amelyek az amerikai katonáknak a „vörös veszedelem” elleni hőstetteiről számolnak be. Mindezen túltesznek azonban azok a Comic Stripesnek nevezett színes, képes kiadványok, amelyek kizárólag a gyilkolás, az öldöklés és a kegyetlenkedés tárgyköréből választják témáikat. Főhősük a ,,Superman” (felsőbbrendűember), aki csak annyiban különbözik a „felsőbbrendű” német fasisztától, hogy éppen amerikánus. Ez az „eszményi” férfiú aztán — legalább is a színes kiadványok lapjain — fényes haditetteket hajt végre, sárgafajú, „alacsonyabbrendű” ellenségei ellen. A Comic Stripes kiadványokban alig van szöveg. Oldalakon át nem láthatunk mást, mint bombákat, harckocsikat, rakétalövedékeket, fantasztikus alakú „titkos fegyvereket", kivégzett partizánokat, lemészárolt polgári lakosságot. Közben az amerikai lapok úgy hirdetik ezeket a füzeteket, mint a hivatalos amerikai nevelés nélkülözhetetlen forrásait.” (Szabad Ifjúság 1951. szeptember 18.) A vicclapok közül az egyedül megmaradt Ludas Matyi – A Pesti Izé 1948-ben, a Szabad Száj 1951-ben megszűnt - is csatlakozott 1952-ben a comic-okat lejárató kampányhoz. Bodó Béla cikkében Tex Bill képregényhősön keresztül eljut odáig, hogy a comic már meghódította Olaszországot is és a kérdés az, be kell-e tiltani Olaszországban a comic-ot. (Ludas Matyi 1952. január 3.) Karikatúráin keresztül valóságosan tobzódik az amerikanizmus kigúnyolásában. Központi témája lett a lapnak az imperialista, burzsoá nagytőkés kifigurázása. A Világosság című folyóirat 1952. január 31-i számában - miután újra kritizálták az amerikai kultúrát -  fellélegeztek, mivel bennünket nem fenyeget ennek a szennynek a hatása. „Milyen boldogság, hogy pirosnyakkendős úttörőinket meg tudjuk védelmezni az amerikai kultúragresszió ilyen szörnyűségeitől, hogy a mi gyermekeink nem a „Bűnügyi Hírek” című lapot és az amerikai „comic book’'-okat olvassák, mint az olaszok, hanem a Pajtás és a Szabad Ifjúság cikkei s a legkiválóbb szovjet és magyar ifjúsági könyvek formálják őket a jövő szocialista embereivé.” Ifjú lelkek mérgezői COMIC’S! címmel számol be a Supermanról és társairól a Szabad Ifjúság 1953. január 4-i számában. Superman karakterén keresztül eljut odáig hogy a comic méreg, amin még Mark Twain is elcsodálkozna. „Ide tartoznak a superman” (felsőbbrendű ember) kalandjai is. A superman hatalmas termetű, dagadó izmú, bikaerős, természetesen amerikai figura, aki jelenleg éppen Koreában tartózkodik. A superman egymaga „irt ki” tízezer ellenséges katonát s mindazt megcsinálja ezekben a füzetkékben, amit az amerikaiak nem tudtak véghezvinni a csatatereken. „Vigyázz, ennek a lapjai mérgezettek!” — kiáltott fel Mark Twain, a nagy amerikai szatirikus, amikor kezébe vette az amerikai ponyvaregényipar egyik kezdeti termékét. Vigyázz, ezeknek a comic’s-oknak lapjai ezerszer mérgezettek! — kiáltana fel ma. Ha a gyógyszertárak mintájára a könyvüzletekben is megjelölnék a mérgeket — a comic’s-okon címlap helyett hatalmas halálfej lenne.” 1954-ben a comic már itt volt a szomszédos Ausztriában a Béke és Szabadság 1954. szeptember 15-i írása szerint. Magyarországon járt osztrák pedagógus számolt be arról, hogy „Az idei nyáron Ausztriáit is elárasztották az amerikai rajzos füzetek, a comic stripes-ek. Alig néhány napja, hogy az egyik tanuló padjából kihúztam egy ilyen füzetet, amely nagy meglepetésemre Homéros gyönyörű Odysseia-ját mesélte él »comic-nyelven«, Kirke, a szépséges varázslónő ebben a füzetben félmeztelen hollywoodi vámpírrá vedlett, Odysseus természetesen rettenetes izmokkal felruházott kolosszus és kettejük szóváltása elsősorban artikulátlan torokhangokban, hörgésekben, üvöltésékben merül ki.” A sok elrettentő írás után a Béke és Szabadság (1954. december 8.) egész oldalt szentelt ennek a műfajnak, Eltévedt golyók címmel, és az Amerikában elterjedt fegyverhasználatot, a fiatalkori bűnözést hozta kapcsolatba a comics szörnyűségeivel. A rémregények uralma Amerikában címmel jelent meg a következő írás a Népszava 1954. február 20-i számában. Azon túl, hogy itt is hivatkoznak Fredrich Wertham kutatásaira, nem mulasztják el az idegek borzolását sem. „A comic book-okban lépten-nyomon előfordul, hogy forró vassal égetik a nők mellét, gyermekeket dobnak a vadállatok közé, vagy élve eltemetnek, leszúrnak, lelőnek, megfojtanak és halálra forráznak embereket, másoknak levágják a kezét, kiütik a fogát és tűt szúrnak a szemébe.” 

"Ártatlanok elcsábítása" címmel jelent meg 1954-ben Dr. Friedrich Wertham amerikai pszichiáter könyve, amelyben azt vizsgálta, hogyan hat az amerikai gyerekek viselkedéskultúrájára, magatartására a comic. Már korábban is publikált ebben a témában cikkeket, amelyekre a magyar sajtó is előszeretettel hivatkozott. Bányász Rezső a Szabad Ifjúság 1954. október 5-i számában közel fél oldal terjedelemben Ahol a gyilkos – eszménykép címmel foglalkozott a témával. Eseteket idéz a könyvből, leírja a comic jellemzőit és megismétli a már évek óta hangoztatott vádakat. Kitér a comic magazinok erotikus hirdetéseire és megjelöli a következő ellenséget, a televíziót. „Ha a „comics”-ok olvasásában kifáradt az amerikai gyermek, leül a televíziós készülék elé. Amerika szörnyen büszke arra, hogy az USA-ban van a legtöbb televíziós vevőkészülék. De az adók műsorára már kevésbé lehet büszke. A civilizációnak ez a csodálatos eszköze a barbárság, a bűn terjesztésének szerszámává vált a lelkiismeretlen rádiótársaságok kezében.” A képregényekről szóló nagyszámú írások kizárólag az elrettentést szolgálták, hogy megvetést és undort ébresszenek az amerikai kultúrával és életformával szemben. Azon túl, hogy egy két mondatban felvázolták mi is az a képregény, meg sem próbáltak komolyabb információval szolgálni a comicról. Első alkalommal Marian Kennedy a Béke és Szabadság 1955. január 26-i számában foglalkozott részletesebben a témával a Mi is az a comic? című cikkében. Leírja, hogy gyermekkorában ezek a rajzos történetek még kellemes szórakozást jelentettek számára és fel is hozza Pogo példáját. „Akad még ma is néhány kedvesen tréfás comic, így az a rajzos történet, amely Pogóról, a kis oposszumról szól. Egyesült Államok déli nyelvjárásának stílusában írt kis történet bemutatja Pogót és a mocsarakban élő barátait, akik rendkívül kedves és emberi módon gúnyolódnak az amerikai életformán. Gyakran megesik, hogy a szülők kikapják gyermekük kezéből Pogo történetét, hogy ők olvashassák először.” De nem vitatja azt a tényt, hogy az ötvenes évekre valóban elszabadult a pokol és a képregényfüzetek megteltek erőszakkal, horrorral szexualitással. Leírja, hogy ő hogyan igyekezett védeni gyermekét ez ellen. „Nem várhattam addig, amíg a comic-ok megváltoznak, így hát azt mondtam gyermekemnek: »Akad köztük érdekes, akad ostoba, kegyetlen és rossz is. Ha akarod, elolvashatod valamennyit. A Pogóról szóló történeteket hangosan felolvastam neki, de nem voltam hajlandó megnézni a többit. Azután jó gyermekkönyveket vittem haza a könyvtárból és amikor már idősebb lett, kedvenc könyveimet nyitva hagytam előtte, hogy beléjük pillanthasson. Természetesen beléjük pillantott és elkezdett komolyan olvasni. Az ismerős szülőket felháborította az én látszólag könnyelmű magatartásom. Ők megtiltották gyermekeiknek a comic olvasását, elégették vagy eldugták a füzeteket, de természetesen eredménytelenül, mert az amerikai gyermekek oly könnyen juthatnak hozzá, hogy nem lehet elszigetelni őket az ilyen olvasmányoktól.” Azon túl, hogy utalást tesz arra, hogy nyomorgó írók készítik ezeket a füzeteket, kitér arra is, hogy az amerikaiak nem akarnak tudomást venni a problémáról. „Amikor tavaly Németországban jártam, sokan mondták nekem, hogy fogalmuk sem volt arról, mi történt a koncentrációs táborokban. Valójában sejtették, de nem akarták tudni. Ugyanez van sok amerikaival, aki egyszerűen nem akar tudni arról, hogy gyermekei tíz centért vásárolják a borzalmas füzetéket.” 

Az amerikai képregénypiacon valóban súlyos volt a helyzet. Dr. Fredrich Wertham könyve, Az ártatlanok elcsábítása nagy feltűnést keltett és a törvényhozók figyelmét is ráirányította a jelenségre, mely szerint a fiatalkori bűnözés elterjedésében valóban szerepet játszhat a comic erőszakos, horrorisztikus, erotikus tartalma, ami ellenőrizetlenül kerül a fiatalok kezébe. A képregénypiaccal kapcsolatban kormányzati vizsgálat indult, ahol Wertham-et is meghallgatták. Már 1948-ban is voltak próbálkozások a comic füzetek tartalmának, ábrázolásmódjának szabályozására, de ezt nem vették elég komolyan a kiadók. Szükségessé vált erőteljesebb intézkedés meghozatala. 1954-ben végül törvényt alkottak a képregényfüzetek kiadásának szabályozására és létrejött a Comics Code Authory. A kódex alkalmazása nem volt kötelező, törvény nem írta elő a használatát, de a forgalmazók és a hirdetők értékelték, ha a kiadványokon szerepelt a Comics Code Authory jelzése. Magyarországon 1958-ban a Köznevelés című folyóirat számolt be a hírről. „A Comics Magazine Association két éve minden kiadványát bemutatja ellenőrzés végett egy magát Comic Code Authority-nак nevező testületnek. Ennek tagjai kizárólag asszonyok, akik elbírálják a képregények (az ún. comic-ok) „irodalmi, erkölcsi és általánosan művelő” értékét. A jónak talált füzeteket minőségi jelzéssel látják el.” Na tessék! Az asszonyok végül rendet raknak.