2020. augusztus 23., vasárnap

A mindenre képes Áller

Az eredeti svéd címlap és a magyar változat.

„Áller Képes Családi Lapja, a valamikori Aller Károly nyomdai műintézetben, a dán Valbyban nyomtatott folyóirat úgy bukkant szemembe az ócskapiac alkalmi könyvárusai egyikénél, ahogy gyerekkoromban szokott, amikor még a hírlapárusnál lestem minden pénteken: nagy formátumával, tarka címlapjával, szokatlanul vaskos és fekete betűivel azonnal magához igézve a pillantást.” –Írta olvasónaplójában Szabó Magda írónő, a Népszava 1977. szeptember 10-i számában. „Nem láttam ezt a lapot a húszas évek közepe óta — két évfolyam jelent meg belőle csupán —, pedig valamikori magamnak az öröm kiapadhatatlan forrását jelentette. Aller Képes Családi Lapja ugyan az egész família gyönyörűségét kívánta szolgálni, de attól tartok, nálunk csak a fivérem és én méltányoltuk. Bátyám leginkább a lombfűrészminták miatt, amelyek megvalósított, földöntúlian szép mását olykor hozta is a címlap. Én nem értettem a lombfűrészhez, de faltam a világ minden tájáról összehordott híreket, tudományos és szépirodalmi cikkeket, amelyekkel a lap elárasztotta olvasóit, és szemgyönyörködtető képanyagban sem volt hiány. Soha azóta nem láttam olyan különös képeket, mint az Allerben… Képregényt e folyóiratban láttam először, lázasan olvastam, hogy mit, azt eltörölték az évtizedek, csak az egyik címe rémlik, mintha kalózokról meg kincsekről szólt volna, s egy különlegesen gonosz férfiről. akinek a neve Fekete Jim.”

Áller Képes Családi Lapja, -amelyre Szabó Magda a debreceni régiség vásáron bukkant- három évvel első magyarországi megjelenését követően 1927. október 27-én már meg is szűnt. 1924 és 1927 között egy 8 oldalas mutatványszámmal együtt összesen 182 szám jelent meg hetente 40 oldalon. A megszűnés okaként a példányszámok drasztikus csökkenését írták. Indulásakor 125 000 példányban került forgalomba és megszűnésekor alig tizenöt-húszezer volt az eladott példány. Voltak olyan hangok is, hogy a magyar igazgató fosztotta ki a lapot és tette lehetetlenné a működését. Zálogházi csalóként valóban perbe fogták később az igazgatót, de annak nem volt köze az Áller magyar kiadásához. A lapot egyébként Dániában több magyar nyomdász közreműködésével szerkesztették és nyomtatták, rendkívül reprezentatív, színes kivitelben. De milyen is volt ez a rendkívül nagy feltűnést keltett lap, kik és hogyan szerkesztették, nyomtatták és hogy került Magyarországra?

Carl és Laura Aller

Az Aller Média csoport mind a mai napig a skandináv országok egyik legnagyobb média vállalata, számtalan újsággal, magazinnal és televízióval. A csoportot 1873-ban Koppenhágában alapította Carl Aller és felesége Laura Aller. A húszas éveikben járó házaspár sajátos érdeklődési területe alapozta meg vállalkozásuk sikerét. Carl Aller már tizenöt évesen azt tervezte, hogy egyszer újságok kiadásával fog foglalkozni és színes heti magazinról álmodott. Verseket írt és viszonylag korán udvarolni kezdett Laura Allernek, aki szeretett főzni és horgolni. Receptjeit és horgolt mintáit levélben küldte el barátnőinek, akik örömmel próbálták ki a recepteket és másolták a kézimunka mintákat. Laura Christiane Bierring Koppenhágában, Christiane Clausen és Lauritz Jørgen Bierring gyermekeként 1849 január 14-én született. Szerény körülmények között nőtt fel, szülei gyógynövényekkel foglalkoztak. 1871-ben ment feleségül Carl Julius Allerhez aki 1845. november 25-én született Koppenhágában Christian Hansen Aller és Juliane Christiane Geschel el Geschel gyermekeként. Érdeklődése nagyon korán a nyomdászat felé fordult és sokat kísérletezett a litográfiával. Olyan eljáráson dolgozott, ami lehetővé tette a költséges és nehézkes nyomóformák kiváltását könnyen kezelhető és olcsóbb fotolitográfiai lemezekkel.  Felesége, Laura is segítette a munkáját, aki ekkor már széles levelező kapcsolattal rendelkezett a receptjei és kézimunka mintái alapján. Közben azon fantáziáltak, hogy vajon mit olvasnának szívesen az emberek egy hetente megjelenő magazinban. Egyszerű emberek érdeklődési területét keresték és úgy gondolták, hogy az eddig levelekben szétküldött recepteket és kézimunka mintákat szélesebb körben is szívesen olvasnák. 1873-ban Carl Aller Establishment néven Koppenhágában alapították meg vállalkozásukat és 1874-ben elindították a Nordisk Mønster Tidende recept és divat magazint. (később ebből lett a mai is megjelenő Femina magazin) Kevés pénzük volt a kiadáshoz, mindenüket el kellett zálogosítaniuk. Mérsékelt üzleti sikert eredményezett a magazin, de nem adták fel álmaikat és tovább dolgoztak egy újabb, szélesebb közönségnek szóló hetilap kiadásán. Három évvel az első lap indítását követően, 1877. január 7-én kiadták az Illustrated Family Journal-t.


Egy olyan családi magazint, amit úgy hirdettek, hogy a család minden tagjának kínál olvasnivalót és elfoglaltságot. Laura Aller nagyon jó üzleti érzékkel rendelkezett és hamar megértette, hogy a svéd olvasók mit szeretnének látni egy heti magazinban. Széles körben szemlézte a külföldi sajtót és az érdekesnek talált cikkeket lefordította, majd hozzá tette a saját írásait, verseit és naprakész információkkal szolgált a legfontosabb és legérdekesebb eseményekről. Fontos volt számára, hogy az írások a humoruk ellenére informatívak és kellően komolyak legyenek. Sütésről, főzésről valamint a divatról, szabásvarrásról szóló cikkeivel a negyven év alatti nőket szólította meg. Úttörő szerepet játszott a keresztrejtvény és a képes történetek svédországi meghonosításában. Festmények színes reprodukcióinak közreadásával elősegítette, hogy a művészet a lakosság széles köréhez eljusson, és ezzel hidat építsen az olvasók és a művészek között. A fiúknak tanulságos, oktató jellegű írások, barkács rovat, a hátlapon kivágható lombfűrész mintával szolgált és számos politikai eseményről is beszámolt. Amikor például 1904-ben kitört az orosz-japán háború, a folyóirat rajzokat közölt a helyszínről, térképvázlatokat és képeket a háború fejlődéséről. Két közismert írót, Holger Drachmannt és Herman Bangot is sikerült megnyerni, hogy írásaik megjelenjenek a lapban. A folyóirat sikerén felbuzdulva sok író és művész csatlakozott a szerkesztőséghez hosszabb rövidebb időre. Laura a szerkesztésen és íráson kívül a könyvelést is maga végezte, valamint felügyelte a szerkesztőségi és nyomdai dolgozókat. Férje, Carl a műszaki dolgokért volt felelős. Azon túl, hogy felügyelte a nyomda napi munkáját, állandóan a fejlesztésen dolgozott, hogy minél gazdaságosabban és szebb kivitelben kerüljön az olvasók kezébe a lap. A nyomdatechnika gyors korszerűsítésének köszönhetően 1895-ben ez a magazin volt az első Svédországban, ami színes nyomással készült.

Kilenc színnyomásos művészi mellékletet adtak a laphoz Christian IX. Dán királyról.


Két évvel később, 1897-ben kilenc színnyomásos művészi mellékletet adtak a laphoz Christian IX. Dán királyról. A királyi család már az elején megszerette a heti magazint és a 18. számtól két példányban is előfizetett rá. A kezdeti 4000-ről 1877 év végére 34000-re nőtt a példányszám, majd két évvel később elérte a 260 000-et. 1895-től már Svédországban, 1897-től pedig már Norvégiában is megjelent. 1926-ra már közel 800 000-re emelkedett a példányszám a skandináv országokban. Mivel a vállalkozás rendkívül gyorsan fejlődött, a századfordulóra a családnak nagyobb helyett kellett keresni Koppenhágán kívül. A választásuk a közeli Valby-ra esett, ahol felépítették az új Carl Allers Establishment üzemét és 1902 és 1906 között át is költöztek az új helyre. Néhány évvel később saját papírgyárat is létrehoztak, hogy folyamatosan jó minőségű papír álljon rendelkezésre az újság nyomtatásához.

Az Áller nyomda.


Ezekben az években (1902) telepedett le Koppenhágában Wimmer Lajos magyar nyomdász, aki meglepetten tapasztalta, hogy a dán fővárosban vajmi keveset tudnak Magyarországról, leginkább Ausztriáról vannak ismereteik. Környezetében érdeklődéssel figyelték kelet-európai történeteit és rövidesen az Extra bladed című lap hasábjain is megjelentek Magyarországot népszerűsítő írásai az ország szépségeiről, fürdőiről és a két ország közötti lehetséges gazdasági kapcsolatok előnyeiről.  Wimmer hamar jó gazdasági és társadalmi kapcsolatokra tett szert és tevékenyen közreműködött, hogy valós kulturális és gazdasági együtt működés jöjjön létre Dánia és Magyarország között. Megalakította a koppenhágai magyar egyesületet, aminek az egyik célja Magyarország megismertetése a Dán emberekkel, -leginkább a sajtón keresztül- másrészt felkelteni a dán gazdasági élet szereplőinek érdeklődését a magyarországi piaci lehetőségek iránt. Ennek érdekében 1920 Júliusában Budapestre utazott és magával hozta a Telegraph Bureau dán Távirati Iroda munkatársát és egy nagy nyomdai és kiadói vállalkozás tulajdonosát, Carl Allert is. Ez utóbbi érdeklődést mutatott a magyar olvasóközönség iránt és csalódással töltötte el a Nagy Magyarország trianoni feldarabolása, hogy a lehetséges magyar nyelvű olvasók több országban találhatóak. Érdeklődött a magyar nyomdák fejlettsége és kapacitása iránt is. A skandináv országokban már népszerű, nagy példányszámú Illustrated Family Journal magyar nyelvű kiadásának a lehetőségeit vizsgálta.

Dán üzletemberek magyarországi látogatáson 1926-ban. Jobb oldalon középen Wimmer Lajos és felesége. Éveken keresztül szervezte a dán-magyar gazdasági kapcsolatokat.

Wimmer Lajos kalauzolta Budapesten és előzetes tárgyalásokba kezdtek. Az elképzelés az volt, hogy a svéd és norvég kiadáshoz hasonlóan, magyar mutációja is készüljön a lapnak és a többivel azonos időben, és formátumban azonos tartalommal jelenjen meg minden héten. Megvizsgálták a magyarországi nyomtatás lehetőségét is, de ebben az időben még egyetlen hazai nyomda sem tudta a színes nyomtatást nagy példányszámban és a dán minőségnek megfelelően produkálni. Megoldást kellett találni arra is, hogy az újság időben le legyen fordítva magyar nyelvre és a dán változattal azonos módon be legyen tördelve, ki legyen nyomtatva és időben jusson el az olvasókhoz, ha lehetséges a korábbi Nagy Magyarország minden magyar lakta területére. A látszólag megoldhatatlan feladatra azonban a következő években kezdett kirajzolódni a megoldás. A két ország közötti nagy távolság és az előállításra álló rövid idő egyértelművé tette, hogy a skandináv kiadással egy időben ugyanolyan formában nem lehet előállítani a lapot. Ezért úgy döntöttek, hogy a korábban már megjelent számokból állítanak össze hetente egy 40 oldalas hetilapot, amely formájában és tartalmában az eredeti dán laphoz lesz hasonló. Ehhez szükség volt Magyarországon egy kiadóhivatalra és egy szerkesztőre, aki a Dániából kapott korábbi lapszámok alapján összeállítja a magyar változatot. A nyomtatást azonban a dániai Valbyban kell végezni, a legmodernebb színes technikával felszerel Aller nyomdában. A hosszas előkészítés után 1923 decemberében Wimmer Lajos már az idős Carl Allerrel és a fiával, Axel Allerrel érkezett Budapestre, hogy előkészítsék a Illustrated Family Journal magyar kiadását. Mivel a lapot Dániában tervezték nyomtatni, szükség volt az üzemben is magyar nyelvű nyomdászokra, akik szedték, tördelték az újságot és azért feleltek hogy szedési és szerkesztési hibák nélkül kerüljön kinyomtatásra. Amikor az Áller család elutazott Budapestről, már magával is vitt hét nyomdászt, hogy felkészüljenek az előállítási munkákra. Őket Wimmer Lajos irányította, aki odakint a lap műszaki szerkesztéséért volt felelős. A szerkesztéssel és a fordítások szervezésével Bodor Aladár írót bízták meg, aki ezt megelőzően 1921-től volt a Magyarság című lap szerkesztője volt. Tréfásan az a hír járta róla, hogy ő Magyarország legnagyobb költője. Ez nem irodalmi rangjának, hanem termetes alkatának szólt. 198 centiméter magasságával kitűnt minden társaságból. Áller Képes Családi Lapjának magyarországi terjesztését és a pénzügyek szervezését Kupferstein Józsefre bízták, akinek fűszer üzlete volt akkoriban, amit aztán be is zárt és üzlethelyiségében kapott helyet az újság elosztó központja a Rózsa utcában. Sorra adták fel a hirdetéseket, amiben fiatal munkáslányokat, perfekt német-magyar gép és gyorsíró nőket, levelezőt, könyvelőt, és előfizető gyűjtőket kerestek. Gyorsan, nagy tempóban dolgoztak, amit az is bizonyít, hogy a társaság magyarországi megalakítását követően négy hónappal 1924 április 18-án, pénteken megjelent az Áller képes Családi lap magyar nyelvű kiadása 125 000 példányban hatalmas reklámmal. 

Áller Képes Családi Lapjának hirdetései.




Számos országos és megyei napilapban, nyolc oldalas mutatványszámmal, úgynevezett beköszönő levéllel igyekeztek felhívni a figyelmet az új családi lapra. Ez több százezer ingyen példányt jelent és számos lap fel is hívta a figyelmet, hogy melléklet nélkül ne fogadják el az újságot. Ráadásul ezt a nyolc oldalas mutatványszámot később még több alkalommal is mellékelték több laphoz. Hetente számos megyei és országos lapban harmadoldalnyi terjedelemben hirdették a frissen megjelenő számokat, többször úgy hogy az előző szám már mind elfogyott. Ezen túl vagy rövid hírekben, vagy két hasábos kis hirdetésben reklámozták a magazint. Az Áller család jó politikai kapcsolatainak köszönhetően a történelmi Magyarország elcsatolt területein is forgalmazták a lapot, Erdélyben, a felvidéken és a délvidéken egyaránt.  

A nyolc oldalas ingyenes mutatványszám címlapja.

A nyolc oldalas mutatványszám nagyon szemléletesen érzékeltette, hogy mire számíthat aki kézbe veszi a lapot. Egyrészt egy olyan nagy formátumú (270x375) színes nyomdai kivitelezést, amivel korábban még nem találkozhattak a magyar olvasók. A címlapon a következő módon írták le az ajánlatukat a lap szerkesztői. „Aki kinyitja az Áller Képes Családi Lapját, annak egészen új, gazdag, változatos, sokoldalú és érdekfeszítő világ tárul a szeme elé. Kicsiny és nagy, öreg és fiatal, szóval mindenki, akit az élet, tudomány, irodalom érdekel, teljes mértékben élvezetet talál benne. Olyan ez a lap, mint a természet csodálatos bőségszaruja. Közlünk kitűnő regényeket, kerek, rövid elbeszéléseket, novellákat, verseket, érdekes újdonságokat a technika világából, népszerű tudományos cikkeket, útleírásokat, szórakoztató élceket, fejtörőrejtvényeket, keresztszórejtvényeket, hölgyeket érdeklő és felvilágosító apróságokat, ruha- és toilettemintákat; csodakottákat, melyeknek segítségével bárki a legrövidebb idő alatt megtanulhat zongorán vagy orgonán játszani; mintakartonokat a kicsinyek számára; babaszínházat a hozzátartozó szöveggel és babákkal; mozaik- és kockajátékokat. Jó és hasznos tanácsokkal, útbaigazításokkal látjuk el a szülőket és felnőtt gyermekeket és kioktatjuk a kisebbeket arra, hogy hogyan csináljanak maguknak otthont, sajátkezüleg gépeket, sárkányt, csónakot, sátort, lombfűrészdolgokat, szóval mindenféle játékszereket. És mindezt bőven illusztráljuk egy csomó fekete és színes nyomású képpel és a mintákat magyarázó szöveggel. Minden áldott héten alig várt és szívesen fogadott vendég lesz az Áller Képes Családi Lapja, mert életet, elevenséget visz a családi hajlékba.” A mutatványszámmal egy időben meg is jelent az első szám, negyven oldalon, egy különleges dupla borítóval. A címlapon egész oldalas rajz, amely megegyezett a dán kiadás valamelyik korábbi számának borítójával. A hátlapon kivágható makett szerepelt, amelyet kivágás után papírkartonra vagy furnér lapra lehetett ragasztani és összeállítás után egy komplett makett készült el. Mivel ezután a külső borító leeshetett a laptestről, volt alatta egy másik címlap is. Az újság mai gyűjtőinek komoly problémát okoz, hogy olyan lappéldányokat találjanak, amelyiken a külső borító is épségben megtalálható. Nekem hosszú évek alatt sikerült csak a Magyarországon kiadott valamennyi lapszámot beszereznem a külső borítóval együtt. A mutatványszám ígéretének megfelelően a negyven oldalon sorra következtek a tudományos érdekességek, novellák, csodakotta, rejtvények, varrásminták és nem utolsó sorban képes történetek. Számonként öt-hat képaláírásos történet, amelyek között voltak egész oldalas és néhány képkockából állók egyaránt. Az elsőtől az utolsó számig szerepelt a lapban közel egy oldal terjedelemben a „Két vidám cimbora úti kalandjai és utazási naplója” című történet színesben. A kaland két főszereplője Csengő és Bengő volt, akik hétről hétre újabb és újabb kalandokba keveredtek utazásaik során. Ezek a szépen kidolgozott rajzok eredetileg Nagy Britanniában jelentek meg, ahol nagy hagyománya volt a képaláírásos és csak kevés szóbuborékot tartalmazó képtörténeteknek. Az Áller Képes Családi Lapjában szereplő képtörténetekről a következő részben írok részletes beszámolót.









2020. március 7., szombat

A képregényrajzoló és az illusztrátorok


 Szőke ciklon, Korcsmáros Pál rajza

A szőke ciklon című képregény, kis füzet formában az 1973-as Füles évkönyv kivehető melléklete volt. Imádtam. Egyrészt rongyosra olvastam, másrészt rengeteg képkockát másoltam le belőle. Jól lehetett rajzolni. Egy bélásért (két forint) bárkinek fejből tudtam néhány Rejtő figurát rajzolni. Szerintem biztosan torzak voltak ezek a kis grafikák, de egy tizenhárom éves gyerektől jó teljesítménynek bizonyultak. Próbáltam Zórádot és Sebőköt is rajzolni, de emlékszem, attól ideges lettem. Rengeteg összefüggéstelen vonal. Másolhatatlan. Pedig a látvány szép volt. Igazi grafikai mesterművek. Sokszor beszélgettem már a magyar képregényrajzolók munkáit jól ismerő gyűjtőkkel, elemzőkkel és rajzolókkal, akiknek egybehangzó véleményük volt, hogy három igazán nagy alakja volt a magyar képregény-kultúrának 1957 és 1980 között. Korcsmáros Pál, Sebők Imre és Zórád Ernő. Fazekas Attila, már egy utánuk következő időszak nagyszerű rajzolója, akiről majd egy másik alkalommal fogok részletesen írni.

Zórád Ernő (Balassagyarmat, 1911. október 16.  Budapest, 2004. április 8.)

Amikor Zórád Ernővel beszélgettem a másik két rajzolóról, őszinte megbecsülést és szeretetet éreztem a hangján. Barátsága Sebők Imrével egy Rákosi Mátyást ábrázoló kép megfestésekor alakult ki, tekintettel arra hogy Zórád –elmondása szerint- képtelen volt megfesteni Rákosi arcképét és ezért Sebőköt kérte meg, hogy segítsen ebben. Egyébként is sokat bajlódott a képpel, mivel Rákosi elfogását kellett megfestenie úgy, hogy az egyébként alacsony figura hősként legyen ábrázolva az őt letartóztató rendőrök körében, akik pedig szekrény méretű alakok voltak. Miután ezt egy jó beállítással megoldotta, Sebők rajzolta bele a képbe Rákosi arcképét. Ezért Zórád örökké hálás volt Sebők Imrének. Korcsmáros Pált pedig egy tündéri  és bátor embernek tartotta. De hogy miért tartotta bátornak, erről a nyolcvanas években mindig azt mondta, hogy erről ne kérdezzem! Ma már a Korcsmáros családtól tudható, hogy 1944-ben Korcsmáros Pál svéd menlevelek és igazolványok hamisítására használta kézügyességét és ezzel több tucat veszélyeztetett embernek és családjának mentette meg az életét.

Sebők Imre (Apostag, 1906. augusztus 6.  Budapest, 1980. szeptember 14.)
Korcsmáros Pál (Budapest, 1916. május 22  Budapest, 1975. május 24.)

A második világháborút követően mindhárman az újonnan induló lapok szerkesztőségeiben találtak munkát, ki főállásban, ki pedig külső munkatársként. Amikor Gál György 1946-ban útjára indította a Pesti Izé című vicclapot –ami csak három évig működött- még nem is sejtette, hogy a tíz év múlva induló Füles egyik fő profilja a képregény lesz és a három meghatározó képregényrajzoló már a keze alatt dolgozik. Mindannyian bejáratosak voltak több szerkesztőségbe, zseniálisan rajzoltak, rövid idő alatt széles ismertségre tettek szert. Zórád úgy mesélte – bár ebben nem volt biztos - hogy a Pajtás szerkesztőségében találkozott Cs. Horváth Tiborral, aki 1950-től tördelő szerkesztő volt négy pedagógiai lapnál, amelyek közül a Képes nyelvmester volt az egyik. Ennek a lapnak rajzolt Gugi Sándor tördelőszerkesztő, rajztanár és grafikus illusztrációkat. Gugi az angol nyelvű Classics Illustrated alapján úgy gondolta, hogy idehaza is népszerű lenne klasszikus irodalmi művek képregény változatának közlése. Ezt a gondolatát osztotta meg Cs. Horváth Tiborral. Ezzel a zseniális ötlettel kezdett el „házalni” az ötvenes évek végén Cs. Horváth Tibor nagyon sok szerkesztőségnél, miszerint irodalmi művek rövidített képes változatával elősegíthetnének egy politikai célt, a fiatalok olvasóvá nevelését. Ezek a folytatásos képtörténetek az irodalom népszerűsítését szolgálnák. Valójában a képregény elbeszélő rendszerét az irodalom reklámjaként adta el a főszerkesztőknek, akik a Tájékoztatási Hivataltól az 1956-os forradalom leverését követően azt az utasítást kapták, hogy mindenféle szórakoztató, ismeretterjesztő anyagot közölhetnek lapjaikban, ami eltereli az olvasók figyelmét a napi politikáról. Annak ellenére, hogy néhány hónappal előtte még imperialista szemétként kezelték a képregényt, 1957-től átkerült a megtűrt kategóriába. A lapok szerkesztői abban az időben még csak rövid időre dolgoztak előre, vagyis a rajzokat megjelenés előtt közvetlenül lehetett leadni a szerkesztőségnek. Javításra már nem sok idő maradt. A főszerkesztők azzal biztosították be magukat a nem kívánatos tartalmak ellen, hogy már csak létező, ismert irodalmi művek kerülhettek feldolgozásra képregényben, vagy előre egyeztetett, megrendelt történetek, amelyek legtöbbször politikai üzeneteket közvetítettek. Ilyenek voltak például a Pajtásban, vagy a Kisdobosban közölt sorozatok.


Cs. Horváth Tibor zseniálisan megszervezte ezt a munkát. Az első képregényeket még képaláírásos formában először Gugi Sándorral, majd azt követően Korcsmáros Pállal készítette, aki a Füles 1957-es indulását követően a lap állandó képregényrajzolója lett. A Pajtásnál Zóráddal kezdett dolgozni. Első munkájuk a Winnetou volt.


A Fülesnek karikatúrákat rajzoló Sebőköt a Magyar Ifjúsághoz szervezte be és őrületes tempót kezdett  diktálni a rajzolóknak. Volt olyan időszak, amikor egyszerre hat lapnak dolgoztak hetente.


Sebők, kényelmes ember lévén, jó munkának tekintette a képregények rajzolását és bízott Cs. Horváth Tiborban, aki házhoz vitte a leírt forgatókönyvet és a nyomdában már előre kiszedett szöveget, amit csak be kellett ragasztania a rajzolónak az előre meghatározott helyre. Többnyire a pénz is házhoz ment. Zórád Ernő azért nem volt ennyire boldog ettől a szervezéstől. Egyrészt bizalmatlan volt Cs. Horváttal szemben, másrészt inkább könyveket szeretett volna illusztrálni és nem  képregényt rajzolni. Kezdeti munkáin jól látszik az a könnyed, sokszor felületesnek tűnő vonalvezetés, amivel leginkább összedobta a képkockákat. Minél több idő telt el, annál komolyabb energiát fektetett a rajzokba, míg fel nem ismerte azt a lehetőséget, hogy a képregényt akár művészi szinten is lehet művelni. Ekkor alakította ki azt a kollázs rendszert, amivel talán a világon is egyedülálló stílust teremtett.


Sebők és Zórád életműve egymásnak pontosan az ellentétei. Sebők a fény-árnyék viszonyok zseniális kihasználásával a kezdetektől komoly grafikai értékekkel rendelkező képsorozatokat alkotott. Az idő múlásával azonban - betegsége miatt - sokat romlott rajzainak a színvonala. Cs. Horváth Tibor, Sebők utolsó munkáit később másokkal is megrajzoltatta, mondván, azok legyenek meg jó színvonalon is. Zórád  ezzel ellentétben felületesen kezdte képregényrajzolói munkásságát és a csúcson hagyta abba. De mindkettőjükre jellemző volt a rutin, a grafikai megoldások ismétlése. Számos képregényükben ugyanazok a karakterek köszönnek vissza, ugyanazok a nézőpontok és kompozíciók. Mindketten kiváló grafikusok, de kevésbé képregényrajzolók voltak. Korcsmáros Pál, a társaság harmadik tagja azonban vérbeli képregényrajzolónak bizonyult. Azt is mondhatnánk, hogy ezt az ábrázolási módot neki találták ki. Egyrészt rendelkezett azzal a rajztudással, ami lehetővé tette, hogy bármilyen jelenetet, változatos nézőpontokból tudjon megrajzolni. Realista stílusban ugyanolyan magabiztosan alkotott, mint a karikatúra jellegű történetekben. Rendelkezett azzal a karikírozó és torzító képességgel, amivel pontosan megtalálta a határt, hogy a karakterei realisták, ugyanakkor hihetően torz alakok legyenek. Mondhatnánk, hogy Sebők és Zórád is rendelkezett hasonló képességekkel, csak ők sokkal visszafogottabban alkalmazták ezt.




Zórád Ernő többször említette, hogy ő még ilyen zseniális találkozást az életben nem látott, ahogyan Korcsmáros létrehozta és működtette a Rejtő karaktereket. Amikor őt bízták meg egy Rejtő történet elkészítésével, fel is sült vele. Utánozni nem szerette volna Korcsmáros figuráit. Nem is lehetett, olyan különlegesek volt – mondta. Amit pedig ő csinált az tökéletes csőd volt. Nincs mit szépíteni rajta! Korcsmáros egyszerűen utánozhatatlan volt! –mesélte őszinte elismeréssel. De nem csak ezek tették kiváló képregényrajzolóvá Korcsmáros Pált. Rendelkezett azzal a különleges képességgel és ambícióval, hogy minden képregényének rajzstílusát a történethez igazította. Első ránézésre felismerjük, hogy az adott történetet Korcsmáros rajzolta. De ha a történet megkívánta, képes volt élethű realista rajzokat készíteni, és arra is vállalkozott például egy Verne regény esetében, hogy a korabeli könyvek fametszet jellegét adja vissza. Van olyan történet ahol részletgazdagon, aprólékos vonalakkal meséli a történetet, miközben egy másiknál fekete-fehérre redukált fény-árnyék hatásokkal dolgozik. De még a humoros történeteknél is tudott letisztult vonalakkal humort teremteni és tónusozással is képes volt ilyen hatásra.



Ezért a változatos grafikai elbeszélési formáért gondolom én azt, hogy Korcsmáros Pál igazi műfaja a képregény volt, tökéletes egymásra találása ez egy grafikusművésznek és egy ábrázolási formának. Természetesen Sebők Imre és Zórád Ernő is fantasztikus életművet hagytak maguk után, számtalan kiváló képregényt, amelyek mind a magyar képregénykultúra grafikai gyöngyszemeinek tekinthetőek. De ők mindketten, mint grafikusművészek csöppentek a képregényrajzolásba és ahogy Zórád Ernő mondta, megpróbáltak „gúzsba kötve táncolni” Grafikai képességeiket beleszorítani a képkockák keretei közé. Ez nehéz feladat egy szárnyaló fantáziájú grafikusművésznek. Korcsmáros Pál pedig velük ellentétben tobzódott a képregény műfajának eszközeivel teli grafikai világban. Fantasztikus alkotásokat hoztak létre mind a hárman. Csak köszönettel tartozunk nekik.