2020. március 7., szombat

A képregényrajzoló és az illusztrátorok


 Szőke ciklon, Korcsmáros Pál rajza

A szőke ciklon című képregény, kis füzet formában az 1973-as Füles évkönyv kivehető melléklete volt. Imádtam. Egyrészt rongyosra olvastam, másrészt rengeteg képkockát másoltam le belőle. Jól lehetett rajzolni. Egy bélásért (két forint) bárkinek fejből tudtam néhány Rejtő figurát rajzolni. Szerintem biztosan torzak voltak ezek a kis grafikák, de egy tizenhárom éves gyerektől jó teljesítménynek bizonyultak. Próbáltam Zórádot és Sebőköt is rajzolni, de emlékszem, attól ideges lettem. Rengeteg összefüggéstelen vonal. Másolhatatlan. Pedig a látvány szép volt. Igazi grafikai mesterművek. Sokszor beszélgettem már a magyar képregényrajzolók munkáit jól ismerő gyűjtőkkel, elemzőkkel és rajzolókkal, akiknek egybehangzó véleményük volt, hogy három igazán nagy alakja volt a magyar képregény-kultúrának 1957 és 1980 között. Korcsmáros Pál, Sebők Imre és Zórád Ernő. Fazekas Attila, már egy utánuk következő időszak nagyszerű rajzolója, akiről majd egy másik alkalommal fogok részletesen írni.

Zórád Ernő (Balassagyarmat, 1911. október 16.  Budapest, 2004. április 8.)

Amikor Zórád Ernővel beszélgettem a másik két rajzolóról, őszinte megbecsülést és szeretetet éreztem a hangján. Barátsága Sebők Imrével egy Rákosi Mátyást ábrázoló kép megfestésekor alakult ki, tekintettel arra hogy Zórád –elmondása szerint- képtelen volt megfesteni Rákosi arcképét és ezért Sebőköt kérte meg, hogy segítsen ebben. Egyébként is sokat bajlódott a képpel, mivel Rákosi elfogását kellett megfestenie úgy, hogy az egyébként alacsony figura hősként legyen ábrázolva az őt letartóztató rendőrök körében, akik pedig szekrény méretű alakok voltak. Miután ezt egy jó beállítással megoldotta, Sebők rajzolta bele a képbe Rákosi arcképét. Ezért Zórád örökké hálás volt Sebők Imrének. Korcsmáros Pált pedig egy tündéri  és bátor embernek tartotta. De hogy miért tartotta bátornak, erről a nyolcvanas években mindig azt mondta, hogy erről ne kérdezzem! Ma már a Korcsmáros családtól tudható, hogy 1944-ben Korcsmáros Pál svéd menlevelek és igazolványok hamisítására használta kézügyességét és ezzel több tucat veszélyeztetett embernek és családjának mentette meg az életét.

Sebők Imre (Apostag, 1906. augusztus 6.  Budapest, 1980. szeptember 14.)
Korcsmáros Pál (Budapest, 1916. május 22  Budapest, 1975. május 24.)

A második világháborút követően mindhárman az újonnan induló lapok szerkesztőségeiben találtak munkát, ki főállásban, ki pedig külső munkatársként. Amikor Gál György 1946-ban útjára indította a Pesti Izé című vicclapot –ami csak három évig működött- még nem is sejtette, hogy a tíz év múlva induló Füles egyik fő profilja a képregény lesz és a három meghatározó képregényrajzoló már a keze alatt dolgozik. Mindannyian bejáratosak voltak több szerkesztőségbe, zseniálisan rajzoltak, rövid idő alatt széles ismertségre tettek szert. Zórád úgy mesélte – bár ebben nem volt biztos - hogy a Pajtás szerkesztőségében találkozott Cs. Horváth Tiborral, aki 1950-től tördelő szerkesztő volt négy pedagógiai lapnál, amelyek közül a Képes nyelvmester volt az egyik. Ennek a lapnak rajzolt Gugi Sándor tördelőszerkesztő, rajztanár és grafikus illusztrációkat. Gugi az angol nyelvű Classics Illustrated alapján úgy gondolta, hogy idehaza is népszerű lenne klasszikus irodalmi művek képregény változatának közlése. Ezt a gondolatát osztotta meg Cs. Horváth Tiborral. Ezzel a zseniális ötlettel kezdett el „házalni” az ötvenes évek végén Cs. Horváth Tibor nagyon sok szerkesztőségnél, miszerint irodalmi művek rövidített képes változatával elősegíthetnének egy politikai célt, a fiatalok olvasóvá nevelését. Ezek a folytatásos képtörténetek az irodalom népszerűsítését szolgálnák. Valójában a képregény elbeszélő rendszerét az irodalom reklámjaként adta el a főszerkesztőknek, akik a Tájékoztatási Hivataltól az 1956-os forradalom leverését követően azt az utasítást kapták, hogy mindenféle szórakoztató, ismeretterjesztő anyagot közölhetnek lapjaikban, ami eltereli az olvasók figyelmét a napi politikáról. Annak ellenére, hogy néhány hónappal előtte még imperialista szemétként kezelték a képregényt, 1957-től átkerült a megtűrt kategóriába. A lapok szerkesztői abban az időben még csak rövid időre dolgoztak előre, vagyis a rajzokat megjelenés előtt közvetlenül lehetett leadni a szerkesztőségnek. Javításra már nem sok idő maradt. A főszerkesztők azzal biztosították be magukat a nem kívánatos tartalmak ellen, hogy már csak létező, ismert irodalmi művek kerülhettek feldolgozásra képregényben, vagy előre egyeztetett, megrendelt történetek, amelyek legtöbbször politikai üzeneteket közvetítettek. Ilyenek voltak például a Pajtásban, vagy a Kisdobosban közölt sorozatok.


Cs. Horváth Tibor zseniálisan megszervezte ezt a munkát. Az első képregényeket még képaláírásos formában először Gugi Sándorral, majd azt követően Korcsmáros Pállal készítette, aki a Füles 1957-es indulását követően a lap állandó képregényrajzolója lett. A Pajtásnál Zóráddal kezdett dolgozni. Első munkájuk a Winnetou volt.


A Fülesnek karikatúrákat rajzoló Sebőköt a Magyar Ifjúsághoz szervezte be és őrületes tempót kezdett  diktálni a rajzolóknak. Volt olyan időszak, amikor egyszerre hat lapnak dolgoztak hetente.


Sebők, kényelmes ember lévén, jó munkának tekintette a képregények rajzolását és bízott Cs. Horváth Tiborban, aki házhoz vitte a leírt forgatókönyvet és a nyomdában már előre kiszedett szöveget, amit csak be kellett ragasztania a rajzolónak az előre meghatározott helyre. Többnyire a pénz is házhoz ment. Zórád Ernő azért nem volt ennyire boldog ettől a szervezéstől. Egyrészt bizalmatlan volt Cs. Horváttal szemben, másrészt inkább könyveket szeretett volna illusztrálni és nem  képregényt rajzolni. Kezdeti munkáin jól látszik az a könnyed, sokszor felületesnek tűnő vonalvezetés, amivel leginkább összedobta a képkockákat. Minél több idő telt el, annál komolyabb energiát fektetett a rajzokba, míg fel nem ismerte azt a lehetőséget, hogy a képregényt akár művészi szinten is lehet művelni. Ekkor alakította ki azt a kollázs rendszert, amivel talán a világon is egyedülálló stílust teremtett.


Sebők és Zórád életműve egymásnak pontosan az ellentétei. Sebők a fény-árnyék viszonyok zseniális kihasználásával a kezdetektől komoly grafikai értékekkel rendelkező képsorozatokat alkotott. Az idő múlásával azonban - betegsége miatt - sokat romlott rajzainak a színvonala. Cs. Horváth Tibor, Sebők utolsó munkáit később másokkal is megrajzoltatta, mondván, azok legyenek meg jó színvonalon is. Zórád  ezzel ellentétben felületesen kezdte képregényrajzolói munkásságát és a csúcson hagyta abba. De mindkettőjükre jellemző volt a rutin, a grafikai megoldások ismétlése. Számos képregényükben ugyanazok a karakterek köszönnek vissza, ugyanazok a nézőpontok és kompozíciók. Mindketten kiváló grafikusok, de kevésbé képregényrajzolók voltak. Korcsmáros Pál, a társaság harmadik tagja azonban vérbeli képregényrajzolónak bizonyult. Azt is mondhatnánk, hogy ezt az ábrázolási módot neki találták ki. Egyrészt rendelkezett azzal a rajztudással, ami lehetővé tette, hogy bármilyen jelenetet, változatos nézőpontokból tudjon megrajzolni. Realista stílusban ugyanolyan magabiztosan alkotott, mint a karikatúra jellegű történetekben. Rendelkezett azzal a karikírozó és torzító képességgel, amivel pontosan megtalálta a határt, hogy a karakterei realisták, ugyanakkor hihetően torz alakok legyenek. Mondhatnánk, hogy Sebők és Zórád is rendelkezett hasonló képességekkel, csak ők sokkal visszafogottabban alkalmazták ezt.




Zórád Ernő többször említette, hogy ő még ilyen zseniális találkozást az életben nem látott, ahogyan Korcsmáros létrehozta és működtette a Rejtő karaktereket. Amikor őt bízták meg egy Rejtő történet elkészítésével, fel is sült vele. Utánozni nem szerette volna Korcsmáros figuráit. Nem is lehetett, olyan különlegesek volt – mondta. Amit pedig ő csinált az tökéletes csőd volt. Nincs mit szépíteni rajta! Korcsmáros egyszerűen utánozhatatlan volt! –mesélte őszinte elismeréssel. De nem csak ezek tették kiváló képregényrajzolóvá Korcsmáros Pált. Rendelkezett azzal a különleges képességgel és ambícióval, hogy minden képregényének rajzstílusát a történethez igazította. Első ránézésre felismerjük, hogy az adott történetet Korcsmáros rajzolta. De ha a történet megkívánta, képes volt élethű realista rajzokat készíteni, és arra is vállalkozott például egy Verne regény esetében, hogy a korabeli könyvek fametszet jellegét adja vissza. Van olyan történet ahol részletgazdagon, aprólékos vonalakkal meséli a történetet, miközben egy másiknál fekete-fehérre redukált fény-árnyék hatásokkal dolgozik. De még a humoros történeteknél is tudott letisztult vonalakkal humort teremteni és tónusozással is képes volt ilyen hatásra.



Ezért a változatos grafikai elbeszélési formáért gondolom én azt, hogy Korcsmáros Pál igazi műfaja a képregény volt, tökéletes egymásra találása ez egy grafikusművésznek és egy ábrázolási formának. Természetesen Sebők Imre és Zórád Ernő is fantasztikus életművet hagytak maguk után, számtalan kiváló képregényt, amelyek mind a magyar képregénykultúra grafikai gyöngyszemeinek tekinthetőek. De ők mindketten, mint grafikusművészek csöppentek a képregényrajzolásba és ahogy Zórád Ernő mondta, megpróbáltak „gúzsba kötve táncolni” Grafikai képességeiket beleszorítani a képkockák keretei közé. Ez nehéz feladat egy szárnyaló fantáziájú grafikusművésznek. Korcsmáros Pál pedig velük ellentétben tobzódott a képregény műfajának eszközeivel teli grafikai világban. Fantasztikus alkotásokat hoztak létre mind a hárman. Csak köszönettel tartozunk nekik.

2019. december 31., kedd

Incal az idő Moebius szalagján


Képzeljétek el azt a kort, amiben nincs internet, nincs mobil telefon és külföldi könyveket is leginkább könyvtárközi kölcsönzéssel lehet megszerezni, több hónapos várakozást követően. Az országhatárok le vannak zárva, a kiutazáshoz engedélyt kell kérni és csak korlátozottan lehet valutához jutni. A forint nem konvertibilis, külföldön nem lehet vele fizetni. Nyugatról származó termékek csak kis mértékben kaphatóak a kereskedelemben és még McDonald’s sincs Magyarországon. Képregények csak napi és hetilapokban, általában folytatásokban jelennek meg, önálló képregény kiadványok magyar nyelven -a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) Mozaik újságjának kivételével- nem jelenhetnek meg. Külföldről csak a francia kommunista párt képregényes gyermeklapjából, a Pif újságból átvett képregények kerülhetnek be egy-egy magyar gyerek lapba. Elvétve a magyar képregények külföldi közléséért cserébe kapott szocialista országokból származó történetek tűnnek még fel. Ezen kívül idegen nyelvű képregény újság a francia Pif valamint az NDK-ból származó Fix und Foxi magazin volt vásárolható az újságárusoknál, amelyek a nagyobb könyvtárakban is elérhetőek voltak. Amerikai képregényeknek még a nyomát sem lehet látni.

A hetvenes évek szűkös sajtópiacának termékei egy kisméretű újságos bódéban elfértek.

Ugyanakkor újságcikkekben azzal ijesztgettek bennünket, hogy Amerikában falon mászkáló pók és denevér jelmezes önbíráskodó igazságosztók bolondítják a fejlődő ifjúságot. Csak elvétve akadt olyan újságcikk amelyik az említetteken túl felhívta a figyelmet arra is hogy Amerikával ellentétben Nyugat-Európában vannak ennek az elbeszélési formának igazán kiemelkedő alkotásai is, és Franciaországban egyenesen a kilencedik művészetnek nevezik ezt az érdekes képes elbeszélési formát. Úgy tudtuk hogy azt tekinthetjük képregénynek, ami irodalmi művek átdolgozásaként a Fülesben, vagy a Magyar Ifjúságban olvashatunk hétről hétre folytatásokban. Néha antikváriumokban lehetett találni külföldi képregényeket, amelyeket turista útról, vagy diplomáciai szolgálatból hazatérők adtak be, és amit a képregények után érdeklődők pillanatok alatt elkapkodtak. Innen lehetett látni, mi van a vasfüggönyön  túl. Komolyabb változást az az időszak hozott, amikor a budapesti Zrínyi Nyomda és a debreceni Alföldi Nyomda megkezdte a képregények bérmunkába történő nyomtatását a nyugat-európai és ezen belül is főleg a skandináv országokba. A visszamaradt és a nyomdai dolgozóknak szétosztott, vagy a nyomdából ellopott példányok bekerültek az antikváriumokba, ami által kezdett kitárulni számunkra a képregényes világ.



Az Alföldi Nyomdából valóságos gyöngyszemek kerültek a kezembe. Szuperhős képregények tömkelege zsebkönyv formátumban és gyönyörű albumokban egyaránt. Olyan jó minőségű papíron és nyomdai kivitelben, amelyen magyar képregény még soha nem került nyomtatásra. Például Pókember, Rahan és Dr. Justice történeteken kívül a Hugo Pratt által rajzolt Corto Maltese sorozat keménytáblás formában. De ami engem először megfogott, az Moebiusnak egy fekete-fehér albuma volt. Hihetetlennek tűnt, hogy ilyen grafikai világgal, ilyen elbeszélési formával, képszerkesztéssel is készülnek képregények.



Amikor a nyolcvanas években elkezdtem komolyan foglalkozni a magyar képregény történetével, Zórád Ernő, a legnagyobb tekintélyű magyar képregényrajzoló művész, a Galaktika magazin főszerkesztőjéhez, Kuczka Péterhez irányított. Azt mondta nála többet senki nem tud idehaza a képregényről. Kiváló író, jó szerkesztő és évek óta jár nemzetközi science fiction konferenciákra, találkozókra, van rálátása a nemzetközi képregénypiacra. Egy telefonnal be is ajánlott hozzá, aki jelezte hogy szívesen fogad és amiben tud, a segítségemre lesz. Néhány héttel később meglátogattam a lakásán.
Kuczka Péter kiállításmegnyitója az I. Tokaji Nemzetközi Képregényfesztiválon 1993-ben. Mellette még sötét hajjal lesem a szavait.

A könyvekkel teli dolgozószobájában ültünk le beszélgetni. Miután kellőképpen kifaggatott a terveimről és feltérképezte mit tudok én egyáltalán a képregényről, odalépett egy sarokban tornyosuló könyv, illetve újságkupachoz és kihúzott belőle néhány újságot.  Látott már ilyet? - kérdezte. Francia nyelvű Metal Hurlant képregény magazinok voltak. Soha az életbe nem láttam még ilyen újságot. Izgatottan lapozgattam, miközben újabb példányok kerültek az asztalra. Na mit szól hozzá? -kérdezte. Szóhoz sem tudtam jutni. Csak ámultam Richard Corben, Magnus, Philippe Druillet, Enki Bilal, Schuiten, Moebius és Jeronaton fantasztikus rajzain. Míg én az újságokat bújtam, addig mesélt a francia képregényművészetről, és a rajzolókról. Volt akit személyesen is ismert. Előkerültek a képregény albumok is. Ettől a naptól kezdve, egészen új megvilágításba került előttem a képregény. -Válasszon ki néhányat és vigye magával. Tanulmányozza őket. Ha visszahozza, kap újakat - mondta.




Druillet űroperája.
Schuiten preciziós rajzi világa.
Jeronaton festett képregénye.

A vonaton hazafelé, gyerekes izgalommal nézegettem Philippe Druillat eszeveszett űroperáját a Salammbôt és hitetlenkedtem Jeronaton festményképregényén. Aztán a kezembe került az a szám, amiben ott volt egy színes sci-fi képregény olyan egyszerű és átlátható vonalas rajzokkal, amiről azt gondoltam hogy ilyet talán még én is tudnék rajzolni. Pontosan lehetett látni hol kezdődnek a vonalak, hol érnek véget és milyen felületet foglalnak magukba. A háttérben egyszerű mértani formák, gúlák, hengerek, oválisok, amelyek tökéletesen el vannak helyezve a térben. Még talán vonalzót és körzőt is lehetne használni a megrajzolásukhoz. Kínálták magukat a rajzok. Csak ahhoz, hogy az ember meghúzza ezeket a rém egyszerű vonalakat, nagyon tudni kell rajzolnia. Kerestem a rajzoló nevét. Moebius!


Kuczka Péter erről a fickóról mesélt nekem néhány órával azelőtt. A történet főhőse egy John Difool nevű figura volt. A kalandjai folytatásokban jelentek meg a Metal Hurlant magazinban 1981-1988 között. Egy ideig úgy jártam Kuczkához, mit a könyvtárba. Tudatosan kerestem az olyan újságokat, amelyekben Moebius rajzai voltak. Ráadásul felhívta a figyelmem arra, hogy iratkozzak be a Francia Intézet könyvtárába, mert ott rengeteg képregény van és ha tanulmányozni akarom ezt a műfajt ott nagy segítségemre lesznek. Kincseimet megmutattam Sváb Józsi barátomnak, akit szintén elvarázsoltak ezek a fegyelmezett, de könnyed vonalak, amelyekkel látszólag olyan egyszerűen lehet karaktereket teremteni. Ezeknek a rajzoknak a hatására alakította ki ő is a maga rajzstílusát, amelyet az 1988-ban indult Menő Manó képregénymagazinunkban lehetett látni először. Sokat próbáltam én is alkalmazni ezt a vonalvezetést, de kifogott rajtam a feladat.  Később, amikor kiadtuk a Menő Manó magazint és sokat utaztam Olaszországba, minden alkalommal sorra jártam az általam ismert antikváriumokat és a Metal Hurlant több számát is begyűjtöttem részben a francia kiadásból, de a legtöbbet az olasz változatból. Így bukkantam rá arra a számra is, amelyben részletesen foglalkoztak Moebius és Jodorowsky közös munkájával a Düne című filmes projekt előkészületeivel.


1975-ben nagyszabású filmprojekten dolgozott együtt a két alkotó. Jodorowsky a Frank Herbert által írt Dűne című könyvből szeretett volna filmet forgatni, amihez számtalan híres alkotót kért fel. Orson Welles, Alain Delon, Salvador Dali és Mick Jagger. A látványtervek nagy részét Mobius készítette, de a filmből a költségvetés várható túllépése miatt, végül semmi nem lett. A munkakapcsolat azonban megmaradt Moebius és Jodorowsky között és elkezdtek dolgozni az Incal univerzumon, részben a filmhez készült anyagok felhasználásával. Ennek a történetnek lett a főhőse John Difool, a magánnyomozó. Nem szeretném leírni a történetet, hiszen azt már sokan megtették, de a rajzi világáról annál kevesebb szó esett.
Amikor középiskolás koromban felvételire készülve komolyan elkezdtem rajzolni, tanárom, Berecz András festőművész sokáig nem engedett portrét rajzolni. Azt mondta amíg nem tudok koponyát tisztességesen rajzolni, nem tanulom meg az anatómiát, a perspektívát, addig ne kezdjek az élő modell utáni rajzoláshoz. Hónapokon keresztül csontokat rajzoltam, amiben mindig voltak hibák. Sokszor felhívta a figyelmem, hogy a rajzaim síkban vannak, nincs mélységük, térbeliségük. Kiváló a plasztikai érzékem, de a rajzok nem emelkednek ki a papírból. Közel álltam hozzá, hogy abbahagyom az egészet, mígnem egy nap megtört a jég, Megmozdultak a rajzaim és neki láthattam az élő modell utáni rajzolásnak. Amikor visszanéztem a korábbi munkáimat, már másképpen láttam mindent és utólag megértettem a mesterem észrevételeit. Rendkívül nehéz feladat a mélység, a térbeliség és az anatómiai pontosság ábrázolása. Leginkább nehéz feladat ezt néhány vonallal elérni.
Moebius rajzain ez fogott meg. Néhány vonallal úgy ábrázolni mozgásban lévő alakot, hogy le tudja tisztítani a rajzról a felesleges vonalakat majd megtalálja és jó helyre húzza azt a keveset, amitől a karakternek tömege, teste és térbelisége lesz. A formák tónus értékeit mindössze néhány látszólag odavetett tollvonással tudja érzékeltetni. Több alkotó aprólékos részletességgel ábrázol jeleneteket és mégis gyakran felborul a kép egyensúlya, szemmel láthatóvá válnak az apró, vagy kevéssé apró rajzi hibák. Moebius esetében érezni a magabiztosságot. A legapróbb vonalak is a helyükön vannak. Ha kell lebegnek az alakok, míg egy másik képen a földet érésnél érezhető a karakter stabilitása. Látszólag egyszerű grafikák, amelyek mögött alapos anatómiai tudás, hatalmas rajzi gyakorlat és a perspektivikus ábrázolás alapos ismerete rejlik.



Később elkészült a történet előzménye, a fiatal John Difool kalandjai, amit én az olasz L'Eternauta folyóiratban láttam, és nagy érdeklődéssel tanulmányoztam. Ennek a történetnek a rajzolója egy szerb grafikus, Zoran Janjetov volt, akit volt szerencsém személyesen is megismerni. A Jugoszláviai háború idején sokan menekültek el Szerbiából. Nagy részük valamelyik nyugat európai országba távozott, de sokan ragadtak itt Magyarországon is. Több képregényrajzoló is akadt köztük, akik jobb híján a Semic Interprint kiadónál kerestek grafikusi munkát. De mivel a kiadó leginkább csak külföldi licencek alapján adott ki újságokat, kivétel a Kretén magazin, ezért ott nem volt lehetőség számukra. Mivel nekem jó kapcsolatom volt a Semic-kel, dolgoztunk együtt és támogatták a projektjeimet, több rajzolót is hozzám küldtek, azzal a lehetőséggel, hogy én foglalkozom magyar rajzolókkal és tervezem újabb képregénymagazin kiadását. Akkoriban Comix címmel szerettünk volna lapot indítani. Az egyik ilyen rajzoló Zivkov Andricin István volt, aki részt vett és segített az I. Tokaji Nemzetközi Képregényfesztivál szervezésében is és én is nyitottam meg kiállítását Szegeden. Sokat beszélgettünk a szerbiai rajzolókról, akik közül többen, mint háborús menekültek, már akkor sem itt Magyarországon képzelték el a jövőjüket, hanem Amerikába, vagy leginkább Franciaországba igyekeztek. Zivkov Andricin István több szerb rajzolóra hívta fel a figyelmem és többekkel beszélgettünk is az együttműködés lehetőségeiről.



Sokat beszélt egy Janjetov nevű rajzolóról, aki már régóta külföldre dolgozik, de Szerbiában él és Ő rajzolja Moebius népszerű képregényhősének fiatalkori kalandjait, az Ifjú John Difool címmel. Egy alkalommal Szegedre invitált, hogy most lehetőségem lenne megismerkedni vele, mert utazik Párizsba és egy rövid ideig a Tisza parti városban időzik. Kocsiba ültem és a megbeszélt időben találkoztunk Szegeden egy hangulatos cukrászdában. Magammal vittem a L'Eternauta folyóiratnak azokat a számait, amelyekben közölték az ifjú John Difool kalandokat és természetesen dedikáltattam őket. Elmesélte, hogy fiatal rajzolóként hogy próbált érvényesülni a képregényes világban, nem túl nagy sikerrel. Egy alkalommal azonban lehetőségük nyílt a szerb rajzolóknak, hogy Párizsban bemutathassák rajzaikat. A kiállításnak meglehetősen nagy sikere volt, ahol felfigyeltek Moebius stílusára hajazó munkáira és felajánlották számára, hogy a színezője legyen Moebius képregényeinek. Örömmel vállalkozott a feladatra és lelkesen nekilátott a munkának.. Sikertelenül! Moebiusnak nem tetszettek a színezései. Eleinte túl harsányak voltak, majd túl visszafogottak. Janjetov úgy ítélte meg soha ilyen szép színekkel még nem dolgozott és nem értette miért nem jó amit csinál. Itt éreztem párhuzamot az én kezdeti koponya rajzaim sikertelenségével. Rengeteg tanácsot kapott és kitartóan próbálkozott. Végül megértette a Moebius féle színhasználatot és megkapta a megbízást. Amikor összehasonlította a régebbi próbálkozásait az elfogadott színvilággal, akkor látta hogy menyi finomság, visszafogottság és aprólékosság rejlik Moebius színvilágában. Rengeteget tanult, megfogadta mestere tanácsait és tovább tökéletesítette rajztudását is. Így amikor A forgatókönyv író Jodorovszky előállt az Ifjú John Difool ötletével, már készen állt egy kiváló rajzoló, hogy hűen kövesse Moebius rajzstílusát és most már a saját neve alatt jelenhessen meg a világhírű képregény előzmény története.

Janjetovtól Szegeden kapott rajzom.


Ilyen előzmények után került a kezembe 2018-ban az Incál képregény első kötete. Nem lehet elégszer dicsérni a Pesti Könyv Kiadót, hogy vállalkozott egy ilyen ma már klasszikus alkotásnak számító mű kiadására. Harminc évvel az eredeti megjelenést követően hat kötetben került az olvasók elé. Igényes, szép nyomdai kivitelezésben, kemény, táblakötésben. Az egyedi kiadványokhoz vonzódók számára  limitált példányszámban, más címlappal, élfóliázott változatot is nyomtattak.






Úgy gondolom vannak a képregény történetének olyan alkotásai, amelyek mind a mai napig élvezhetők és megismerésük szükséges ahhoz, hogy a most felnövő, képregényt olvasó generáció megfelelően tudja értékelni ennek a különös elbeszélési módnak a fejlődését. Ismerje meg az előzményeket és azt az utat, amit végigjárva elérkezett a mai formájához. Természetesen nem nyolcvan, száz évvel ezelőtti hősök történeteinek mai kiadására gondolok, bár az sem lenne hiábavaló, annak ellenére hogy a piacképessége erősen megkérdőjelezhető lenne. De szívesen olvasnám az európai alkotók közül Moebius másik énjének western történetét Blueberry hadnagyról, Philippe Druillet impozáns űroperáját a Salammbôt, vagy Hugo Pratt, Milo Manara, Schuiten, Serpieri, Guido Crepax kiváló munkáit igényes album formájában. A Kockás és a Fekete Fehér Kockás magazinoknak köszönhetően fel-felvillannak értékes alkotások és a Fumax Kiadó is -más területről ugyan- valóságos képregényes gyönyörök kertjét tár elénk, eddig idehaza soha nem látott  exkluzív albumaival, de engedjétek meg nekem hogy telhetetlen legyek.





2019. december 11., szerda

Zórád Ernő legjobb képregénye - Zórád Ernő szerint

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy sokat beszélgethettem Zórád Ernővel, az egyik legkiválóbb magyar képregényrajzoló művésszel. Ezeknek a beszélgetéseknek egy jelentős részét mikrofon előtt folytattuk és igyekeztem kifaggatni az életéről, a munkásságáról, a hazai képregény történetéről. Sokszor összefüggéstelen társalgások voltak ezek, mindig arról kérdeztem, ami éppen az eszembe jutott. Miután a sok információt sikerült nagy vonalakban rendeznem magamban, egy barátommal elhatároztuk, hogy összehozunk vele egy rendezett beszélgetést és ezt filmre vesszük. Maradjanak meg az utókor számára ennek a kiváló grafikusnak a gondolatai a képregényről, munkamódszeréről és a kortársairól. Felhívtam telefonon és előadtam a szándékaimat. Nem lelkesedett különösebben az ötletért, arra hivatkozott, hogy az utóbbi időben mindenki vele akar interjút készíteni, egymásnak adják a kilincset az otthonában az újságírók és már kezd terhes lenni számára ez a népszerűség. De a többéves kapcsolatunkra való tekintettel, végül beleegyezett az interjúba és megbeszéltünk egy időpontot. A találkozó közeledtével azonban kiderült hogy technikai felszereltség hiánya miatt el kell halasztanunk a beszélgetést. Teljes lelki nyugalommal hívtam fel, hogy új időpontot kérjek tőle a felvétel elkészítésére. Zórád szó nélkül végighallgatott, - nem beszéltem hosszan - várt néhány másodpercet, majd szó szerint beleordított a telefonba.
- Mit képzelsz te magadról? - ordította és kérdőre vont. Hogy merem én beosztani az idejét? Ő egy beteg ember! Kikéri magának, hogy őt bárki is ugráltassa. Eltartottam a fülemtől a telefont, úgy hallgattam, ahogy hosszasan pöröl velem. Végül csend lett. Én nem mertem megszólalni, legszívesebben szégyenkezve letettem volna a telefont. Végül Zórád csendesen megszólalt. Mivel téged kedvellek, kapsz egy másik időpontot - mondta megenyhülve. Ha ez nem jó, le is út, fel is út és nincs interjú. Hosszasan hálálkodtam és a döbbenettől csak nehezen tértem magamhoz.

Zórád Ernő (Balassagyarmat, 1911. október 16,  Budapest, 2004. április 8.)


Ha jól emlékszem tizenegy órára adott időpontot és azt mondta, mindössze egy órát szán ránk. Délben hozzák neki az ebédet, és ebéd után lefekszik aludni. Nem sok idő, de legalább van esély hogy elkészül az interjú. A megbeszélt időpontnál valamivel hamarabb érkeztük. Haragnak, vagy bármiféle rosszallásnak nyomát sem láttuk rajta. Előre küldött a nappaliba, mondván én már úgy is jól ismerem a járást, rendezkedjünk be a forgatáshoz és ő is jön azonnal. A biztonság kedvéért vittem magammal egy üveg konyakot, amit jól láthatóan elhelyeztem az asztalra. Amikor bejött, azonnal észrevette és rákérdezett, hogy került ez ide. Miután elnézést kértem a múltkori afférért, leültünk beszélgetni. Elmondta, hogy neki agy-érelmeszesedése van, ezért előfordulhat hogy elfelejti, mit akart mondani és félbeszakad a mondandója. Ilyenkor nyugodtan töltsek egy kis konyakot, mert az értágító és segít neki abban, hogy folytathassa a mondandóját. A konyaknak más hasznát is vettük. Amikor nem találta a szemüveg tisztító kendőjét, egy kevés konyakot öntött a zsebkendőjére és azzal tisztította meg a lencséket, mondván, az alkohol dezinficiál. Zórád Ernő készült a forgatásra. Gondosan előkészítette azokat az anyagokat, amelyeket fontosnak ítélt a beszélgetésünk szempontjából. Elindult a felvétel és elég alaposan körbejártuk a munkásságát. A tervezett egy órából négy lett. Időközben valóban meghozták az ebédet, de úgy döntött hogy majd később fog enni. A konyak is fogyott, aminek köszönhetően a beszélgetés vége felé már Zórád énektudását is megismerhettük.



Fantasztikus délután volt. De a legizgalmasabb az volt, ahogy a rajzstílusát az eredeti képregényoldalak előcitálásán keresztül megismerhettem. Akkor már befejezettnek tekintette képregényrajzolói működését és úgy ítélte meg, hogy az életművéből az utolsónak megrajzolt Hajdúk kapitánya a legjobban sikerült képregénye. Beszélgetéseink során többször panaszkodott, hogy mennyire nem volt elégedett a Cs. Horváth Tibor által írt forgatókönyvekkel. Több alkalommal ki is javította az általa írt szöveget, mert silánynak találta és úgy ítélte meg, nem illik az adott irodalmi mű eredeti szerzőjének stílusához. Cs. Horváth ezen végtelenül felháborodott és azzal vádolta Zórádot hogy beirkálásaival tönkretette az ő  képregényét. Mi az, hogy az Ő képregénye? - méltatlankodott ezen Zórád. Kép-regény! A kép van először - magyarázta. A rajzoló ezért sokkal fontosabb. A rajzokkal kell megteremteni annak a kornak a hangulatát, amelyikben a történet játszódik. A rajzolónak kell visszaadni az eredeti író regényének a szellemiségét. Zórád ennek érdekében az európai képregény művészetben is egyedülálló kollázstechnikát alakított ki, amelynek a legsikeresebb darabja a Heltai Jenő regényéből készült Family Hotel, amely színesben önálló kiadványként is megjelent. Ezt a kollázstechnikát fejlesztette tökéletesre a Hajdúk kapitánya című történetben, amely eredetileg a Fülesben jelent meg 1992-ben. Ebben a történetben új munkamódszert alkalmazott.

Karel Čapek: Harc a szalamandrákkal Szöveg és rajz Zórád Ernő. A képregényoldalon jól látszanak a kivágott képek és az előre kiszedett szövegek beragasztásai. (A jogtulajdonos kArton galéria engedélyével)


Miután elolvasta Fehér Tibornak a Hajdúk kapitánya című regényét, komoly kutatást végzett a lexikonokban és történelmi könyvekben. Internet hiányában, újságokból kivágott képgyűjteménnyel rendelkezett. Olvasott, széles műveltségű ember volt, aki gondosan kivágott és félretett minden olyan képet, amelyről azt gondolta, hogy valaha még hasznát veheti egy-egy képregényében. Az eredeti regény alapján kialakította a képes elbeszélés dramaturgiáját. Oldalakra, majd képkockákra bontotta a történetet, majd az egészet odaadta Cs. Horváth Tibornak, hogy ez alapján írja meg a forgatókönyvet. A grafikus látásmódja alapján készült el az irodalmi forgatókönyv, amibe Zórád még ezt követően is belejavított, a látványvilághoz igazítva a szöveget. Amíg a forgatókönyv készült, a grafikus begyűjtötte azokat a dokumentumokat, korabeli metszeteket, amelyek segítségével hitelesen vissza kívánta adni a történelmi kor és az eredeti irodalmi mű hangulatát.

Fehér Tibor: Hajdúk kapitánya Szöveg és rajz Zórád Ernő. A képregény valamennyi jelenete, önálló grafikai alkotás
(A jogtulajdonos kArton galéria engedélyével)

De ebben a képregényében szakított a korábbi kollázstechnikával és nem a metszeteket ragasztotta be a rajzok közé, hanem mindent pontosan átrajzolt. Nyomtatásban úgy tűnik, mintha ebben az esetben is kollázsokat látnánk, pedig nem. Itt minden precízen meg van rajzolva, az eredeti dokumentumok alapján. Rajztechnikája kifinomult és olyan természetességgel rajzolta meg a jeleneteket, hogy minden képrészlet önálló grafikai alkotásként, illusztrációként is megállja a helyét. Nem rajzolt képkockákat, de mégis pontosan érzékeltette, hol vannak a jelenet határai. A  "keretek" grafikai értékük révén egyrészt értelemszerűen elválasztják egymástól a történéseket, másrészt egységes szerkezetbe foglalják az oldalt. Ragyogóan oldotta meg a képregény rajzolásának egyik legnehezebb feladatát, hogy a történet elmesélésén túl esztétikai élményt is nyújtson az olvasó-nézőnek. Ebben az esetben ugyanis nem csak a szövegen keresztül értelmezzük a történetet, hanem a képrendszer is vezeti a szemünket. Ezáltal olyan tökéletes történetmesélést hozott létre, amelyben már nem volt szükség a szájbarágós szóbuborékokra, amelyeken még külön kis nyilacskák jelzik a beszélő személyét. Zórád esetében a rajzok kompozíciójának szerves része a szövegfolt. A tipográfiai elem folthatásánál fogva fontos része a képregény szerkezetének. Ezt erősíti a rajzok stílusához igazodó betűtípus.





Zórád képregény rajzolásának kezdeti időszakában még a rajzolók, esetleg valamelyik megbízottjuk, még kézzel írta a szöveget a képregényekbe. Ez egyrészt nehezen volt korrektúrázható és hiba esetén nehezen lehetett javítani. Másrészt - ahogy ezt Zórád is tette - a rajzoló, a beírás közben változtathatott a szövegen, Cs. Horváth Tibor erős felháborodására. Többek között ezért döntött úgy Cs. Horváth, hogy előre kiszedeti a nyomdában a szöveget, amit a rajzoló már kénytelen beragasztani a képen kijelölt helyre. A rajzolónak így kevesebb lehetősége volt a szöveg módosítására. Ez már a szerkesztőségnek is biztonságot jelentett, mivel a szöveg korrektúrázását szedéskor a nyomdában elvégezték. Kisebb eséllyel kerültek így a szövegbe elírások, esetleg helyesírási hibák.

Fehér Tibor: Hajdúk kapitánya. Szöveg és rajz Zórád Ernő
(A jogtulajdonos kArton galéria engedélyével)
A Hajdúk kapitánya igazi illusztrátori munka. Nagyon jól hangsúlyozza egy oldalon belül a lényeges eseményt. Kiemeli azt, amit fontosnak tart és háttérbe helyezi azt, ami csak előkészíti a "nagy" jelenetet. A finom, vékony vonalakat acélhegyű tustollal rajzolta. A vonalak rendszert képeznek, nincsenek felesleges odavetések, mindennek funkciója van. Egymást keresztezve tónusokat hozott létre, ami mélységet, távolságot teremtett. Az ecsettel húzott vastag formákkal nyomatékosította a jeleneteket, hangsúlyokat alkotott. Ceruzával előrajzolta ugyan az oldalakat, de soha nem a ceruzanyomot rajzolta át tussal. Az előrajzolást sorvezetőnek használta, jelölve, hogy mi hová kerül, de a tussal újrarajzolt mindent. Magabiztos rajztudás nélkül ilyen grafikai lapokat nem lehet megalkotni. Többször említette a beszélgetések során: Aki nem tud mindent lerajzolni, az ne is kezdjen a képregényrajzoláshoz.