Korcsmáros Pál rajzolt Rejtő univerzuma

Már egy hete vigyorogva járok reggelente a munkahelyemre és délután, hazafelé is hasonló mosollyal közlekedek. Egy órás utazás reggel és egy óra délután kocsival. Közben új szokásom lett. Az indulást követően meghallgatom a rádióban a híreket és az aznapi horoszkópomat, majd átváltok CD-re. Rejtő Jenő, A három testőr Afrikában című hangos könyvet hallgatom, Kern András előadásában. Zseniális! A sztorit régóta ismerem, mivel a könyvet már többször is olvastam, de Kern egyszemélyes hangjátéka merőben új élmény. Általában egy utazásba egy fejezet fér bele. Hallgatom az elképesztő történetmesélést és az őrült párbeszédeket. Akaratlanul is vizualizálom a jeleneteket és minduntalan Korcsmáros Pál képregény karakterei jelennek meg a képzeletemben. Kern hangja pedig életre kelti számomra a fura alakokat.

Miféle társaságba kerültem én Sváb József grafikus barátom segítségével! A forgalmista, Török Szultán, Brigeron, Levin és Pittman.

Rejtő Jenő légiós regényei egy olyan különös környezetben játszódnak, amely ugyan létezik a valóságban, de abban a formában ahogy azt az író bemutatja, csak a képzeletünkben jelenhet meg. Merő szűrrealizmus, a történetek szereplőivel együtt. 1996-ban Bujtor István rendezésében film is készült a történetből, amelynek az egyik legnagyobb hátránya véleményem szerint, hogy a film szereplői hétköznapi emberek, teljesen normális kinézettel, alkattal és mozdulatokkal. Minden csupa realitás, sehol a rejtői szürrealizmus. Jó színészek - Korcsmáros Pál fia, György a filmben Pitman szerepében látható - eljátszanak egy történetet, amely így, ebben a formában már nem is olyan érdekes. A szójátékok, a beszólások, leírások, csak elhangzanak, de semmi nem érződik a Rejtői hangulatból. De Kern Andrásnak a rekedtes hangja, a hangsúlyok megfelelő időzítése, a karakterek egyedi hanghordozása telitalálat.

Az 1957. januárjában indult Füles című rejtvénylap már az első számától kezdődően épített a képregény olvasót csalogató szerepére. Gál György főszerkesztőnek kiváló rajzolókat sikerült megnyernie a laphoz. A képregények rajzolásával Korcsmáros Pált bízta meg, aki hétről-hétre kétoldalas, leginkább ismeretterjesztő történeteket rajzolt. Néhány kivételtől eltekintve szerepel a gyűjteményemben a Füles eddig megjelent valamennyi száma. Kedvet éreztem az átlapozásukhoz, így lekerült a polcról az első néhány évfolyam. Pici kis füzetek, mai szemmel rettenetes nyomdatechnikával. Nagyon jól, változatosan összeállított lap, benne Korcsmáros Pál képregény szösszeneteivel. Bátor, egy vonallal kihúzott rajzok, amolyan átmenet a realisztikus grafika és a stilizált animációs karakterek között. A jelenetek realisztikus stílusban, de karikatúrába forduló karakterekkel vannak megrajzolva. Láthatóan keresi a néhány képkockából álló történetmesélés lehetőséget, a tömörítést. Kevés szöveg, világos, kontrasztos rajzok, egyszerű kompozíciók, de változatos nézőpontok. De ami már ezeknél a kis történeteknél is feltűnő, az a fiziognómiai változatosság, a karakterek arckifejezéseinek karikatúrába hajló, de realista megformálása. Ezt követően elkezdődnek a hosszabb történetek. Elsőként Viktor Hugo: A nyomorultak (68 oldal), majd Verne Gyula Sándor Mátyás (64 oldal) című története. Megmarad a tiszta kontúrvonalas rajzolás, de a témának és a történelmi kornak megfelelően fametszetszerűen vonalas technikával jelzi a tónusokat, a fény-árnyék hatásokat. A következő nagyobb képregényében, Alexander Dumas, Monte Cristo grófja sztoriban stílust vált és elhagyja az aprólékos vonalkázást, áttér a kontrasztos metszetszerű fekete-fehérre épülő történetmesélésre. Alexander Dumas Három testőr című története, már grafikailag letisztult, világos, képregényes stílusról árulkodik. Sorra jönnek az újabb képregények, hol tiszta, vonalas, raszteres rajzokkal, hol a történelmi kor hangulatához igazodva, vonalas tónusozással.

A Monte Cristo című történetben a szürke felületek raszter ráccsal jelentek meg. A nyomda javasolta a rajzolóknak, hogy ha lavírozott tussal tónusokat helyeznek a rajzokba, azt ők raszterpontokra bontják ami által lágyabbá, hangulatosabbá tehetik rajzaikat. Korcsmáros több képregényében is alkalmazta ezt a módszert, ami elterjedt volt a hatvanas években. 

Az eredeti rajzon jól látszanak a festések, a ragasztások és a kiegészítés a lap alján, amelyre a méret változása miatt volt szükség az újraközlésnél.

Nyomtatásban pedig így jelent meg raszter pontokra bontva a lavírozott tus szürke felülete az első közlésben.

Minden képregényében találunk olyan, leginkább mellékszereplőt, ahol már árulkodik Korcsmáros vonzalma a groteszk karakterek megjelenítésére. Történeteit valóságos, realista stílusban megrajzolt szereplőkből építi fel, de ha alkalma adódik a karikírozásra, akkor megvillantja torzkép rajzoló művészetét. Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma című történetében már kifejezetten a humoros, torz karakterekre helyezi a hangsúlyt. Itt már az alakok sokszor természetellenes testtartásban és mozdulatokkal jelennek meg a képeken, amitől sajátos lendületet is kap a rajzos történetvezetés.

1961 végén aztán megérkezett az első képregénye, amit Rejtő Jenő Szőke ciklon című története alapján készített. Véleményem szerint, ebben még szolid, visszafogott Korcsmáros Pál karakter ábrázolása, ami talán a helyszíneknek és a történet szereplőinek jelentőségéből, illetve jelentéktelenségéből adódhat. Másfél év múlva, 1963 közepén a következő Rejtő történettel, A 14 karátos autóval, már elszabadul a pokol. Olyan különös alakok jelennek meg a történetben, amelyeknek a valóságban nem kellene létezniük, mert ilyen fejek nincsenek a természetben, mint ahogy Rejtő történetmesélése sem egy lineáris történetfüzér és a szereplők jellemábrázolása is távol van a normális leírástól. A következő évben 1964-ben megjelent a Piszkos Fred, a kapitány, egy évre rá az Elátkozott part, majd újabb egy év múlva, A három testőr Afrikában, aminek a hangoskönyv változatát éppen most hallgatom. De ezzel nem ért véget a sorozat, mert újabb egy év múlva 1967-ben napvilágot látott Az előre tolt helyőrség, azután jött A láthatatlan légió 1969-ben, majd az Egy bolond százat csinál. Az ezt követő években, már más is rajzolt Rejtőt, szerényebb sikerrel. Halála előtt négy évvel, 1971-ben még elkészíti A végzetes gyűrű és a Vesztegzár a Grand Hotelben című történetet, majd 1972-ben a Járőr a Szaharában című rövid képregényt. 1973-ban a Piszkos Fred közbelép című könyvvel záródik a Rejtő képregényeinek sorozata. Többször beszélgettem Zórád Ernővel a képregényes kortársairól. Mindenkiről nagy tisztelettel és elismeréssel szólt. Gyakran említette, hogy milyen sokat tanult Sebők Imrétől és hogy mekkora telitalálat volt Cs. Horváth Tibor részéről, hogy a Rejtő forgatókönyvet Korcsmáros Pálnak adta. Elismerte, hogy amit ő rajzolt Rejtő képregényt, az kész csőd volt, megbukott vele. Nyomába nem ért Korcsmárosnak. Csodálatos munkának tartotta Korcsmáros, Rejtő rajzait. Korcsmáros Pál fiaitól tudom, hogy jó viszonyban volt egymással a két művész, és ez a kapcsolat csak egy esetben billent meg, amikor Zórád azt javasolta Korcsmárosnak, hogy készítsenek közösen képregényt. Ő ceruzával megrajzolja a történetet, Korcsmáros pedig tussal kihúzza a rajzokat. Ezt követően egy ideig nem tárgyaltak egymással.

Cs. Horváth Tibor a  szövegíró, zseniális menedzsere volt a képregények újságokban történő elhelyezésének, ügyelve arra, hogy a rajzolóit viszonylag egyenletesen terhelje munkával. Forgatókönyveiben megtervezte hogy egy oldalon hány kép lesz és a szöveg foltok hol fognak elhelyezkedni. Ezt követően egy nyomdában ólombetűkkel előre kiszedette a szöveget és az arról készült kefelevonatot mellékelte a szövegkönyvhöz. Mivel a szöveg adott volt, a rajzoló nem tehetett mást, beragasztotta, vagy bejelölte a szöveget a képkockába és a maradék helyre megrajzolta a jelenetet. Zórád Ernő, erre a módszerre mondta, hogy a szövegmezők beragasztását követően azt nézte, milyen jóga mozdulatokkal lehet egyáltalán rajzolni valamit a fennmaradó szűkös helyre. Ez a túlszövegezett képregénytípus, a Rejtő történeteket grafikai világát is megnyomorította. Cs. Horváth Tibor hitt abban, hogy a forgatókönyveiben sikerült valamit átültetni az eredeti irodalmi mű nyelvezetéből, az adott író szellemiségéből. Mivel Rejtő Jenő regényeinek a humora éppen a szójátékokban rejlett, ezért ezekben a történetekben különösen szembetűnő a történetek túlinformáltsága. Kíváncsiságból összevetettem az eredeti irodalmi mű szövegét, a képregényben szereplő szöveggel. A legtöbbször a könyvből szó szerint kiollózott mondatokat találtam. Sokszor megváltoztatta a szavak sorrendjét, esetleg kiegészítette, vagy újra fogalmazta az adott szövegrészt. Úgy érzem, nem volt szerencsés dolog összehasonlítani az eredeti irodalmi művet a képregény szövegével. Szükségszerűen rengeteg dolog kimarad a regényből, aminek következtében a képregény szövegezése rendkívül silánynak, vázlatszerűnek tűnik.

Ebből a vázlatból sikerült Korcsmáros Pálnak egyedi karaktervilágot teremtenie. Volt szerencsém eredetiben látni Korcsmáros Pál rajzait. Alig nagyobbak, mint amilyen formátumban megjelentek. 170x250 cm egy rajz kb. 150 grammos offsetkartonra rajzolva. Az akkori Füles újság mérete: 135x200 cm. Nézegettem Korcsmáros Pál karaktereit és próbáltam megfejteni a titkot. Mitől működnek az ő rajzai és miért felejthetőek mások alkotásai? Korcsmáros magabiztosan és anatómiailag pontosan rajzolt, ennek számtalan képregényében bizonyságát adta. Pontosan és precízen rajzolta a háttereket, ha annak jelentősége volt. A Rejtő történeteknél azonban minden borult. A hátterek, a környezet, csak jelzésszerűek, elnagyoltak és az alakok ábrázolásánál is találunk számtalan elrajzolást. Szemmel látható, hogy a történet elmesélésénél a karakterek ábrázolására helyezte a hangsúlyt, mivel a humor forrása a különös fordulatokon túl a szereplők egyéniségéből adódik. Elsősorban a fejek megjelenítésére fordított gondot és a test gumiszerűen követte a fejet. Adott egy koponya, amelyen a hús és a bőr a rajzoló akaratának megfelelően deformálódik. Egy kapott pofontól irreálisan eltorzul és a hozzá tartozó test is figyelmen kívül hagyja a gravitáció törvényeit. Ahogy ezek az egyébként hús-vér alakok elrepülnek, olyan természetes a számunkra, mintha mindennap láthatnánk ilyet valamelyik lepusztult kocsmában. Pedig nem, ilyet a valóságban nem láthatunk, ez csak Rejtő Jenő regényeiben van így leírva és egyedül Korcsmáros Pálnak sikerült úgy lerajzolnia, hogy az egész történet, minden irrealitása ellenére hihető a számunkra. Az RTL Klub XXI. század című képregénnyel foglalkozó adásában a rajzoló fia, Korcsmáros Péter beszélt apja munkamódszeréről. Legkedvesebb munkáinak a Rejtő történeteket tekintette, azok között is A három testőr Afrikában című részt.

Korcsmáros Pál (Budapest, 1916. május 22. - Budapest, 1975. május 24.)

Korcsmáros Pál az ébredést követően hajnali öt, hat óra körül nyers kávét pörkölt egy lábosban, amit utána megdarált, lefőzött, megtöltötte a kávés csészéjét amitől a lakásban fantasztikus kávé illat terjengett. A két gyereke, Péter és György elindultak az iskolába, ő pedig leült rajzolni. A délután hazatérő gyerekek ugyanúgy a rajzasztalnál találták apjukat, ahogyan reggel otthagyták. Amíg normális világítás volt a lakásban, addig biztosan rajzolt, de  legtöbbször egy erős lámpa fényénél este is folytatta a munkát.  Először ceruzával rajzolta meg a képkockákat, majd kihúzta tussal a végleges grafikát. Általában naponta egy oldalt készített el. Őrületes munkatempó, különösebb segédeszköz nélkül. A fantáziája alapján dolgozott és mint ahogyan a gyerekei mesélik, főleg a Rejtő képregények készítése közben, grimaszokat vágott. Nem magát rajzolta tükörből, hanem - talán akaratlanul is - eltorzította az arcát annak megfelelően, hogy milyen karaktert vetett papírra. A kezdeti években mártogatós, acélhegyű rajztoll használatával, tussal húzta ki a ceruzás rajzokat, amely dinamikus, grafikailag szép vonalvezetést eredményezett. Finoman a papírhoz érintve lágy, vékony vonalakat lehetett vele húzni, de ha erősebben rányomta a papírra, a tollhegy szétnyílt és lendületes átmenetet képezve a rajzlapon, vastagabb nyomot hagyott. Ha valamit elhibázott, fehér temperával javította, de szükség esetén újra rajzolta és leragasztotta az elrontott részletet. Ezekben az években még nem egyszerre adták le a rajzolók a teljes képregény 50-60 oldalát, hanem hétről-hétre készítették az aktuális oldalakat, nem kis fejfájást okozva ezzel a szerkesztőknek. Gyakran az utolsó pillanatban futottak be a rajzokkal a szerkesztőségbe, miközben az újság többi része már régen a nyomdába volt. Ha határidőn túl, a gyerekeivel küldte be a rajzot a szerkesztőségbe, mindig talált valami indokot a késés igazolására. Vagy megsérültek a rajzok, esetleg ráömlött a tus tinta és újra kellett rajzolni az oldal egy részét, stb. A gond akkor volt, amikor a már eleve késésben lévő rajzra valóban ráömlött a tinta, és valóban újra kellett rajzolni az oldalt. Sokat veszített értékéből Korcsmáros Pál lendületes vonalvezetése, amikor áttért a Rotring csőtollak használatára. Ebben ugyan voltak különböző vastagságú tollhegyek, de azt a finomságot, amit az acélhegyű tollal el lehetett érni, már elvesztette. Később visszatért a hagyományos, acélhegyű tollakhoz.

Az első megjelenést követően tizenhét évvel később, amikor az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat engedélyt kapott a Kiadói Főigazgatóságtól arra hogy busás nyereség reményében képregény füzeteket adjon ki, aminek a nyereségéből fedezhették a várhatóan veszteséges, de kultúrpolitikai szempontból fontosnak tartott könyvek kiadását, elkezdték a Rejtő képregények füzetes kiadását. Valamivel nagyobb formátumban, mint ahogy eredetileg a Fülesben megjelent. A cél az volt, hogy a lehető legolcsóbb nyomdai kivitelezés mellett, a lehető legnagyobb példányszámba piacra dobni a füzeteket. A sorozat számonként 300 000 példányban jelent meg. 

Az új formátum miatt egyes képkockákból levágtak, míg másokhoz egyszerűen hozzárajzoltak és a szöveget is újra szedték. Ez általános gyakorlattá vált az újraközléseknél, amikor egy adott lap formátumához kellett igazítani az eredeti rajzokat. Jól jellemzi a képregények akkori megítélését, hogy sem a kiadók, sem a szerkesztőségek, de még a rajzolók sem érezték problémának ezt a gyakorlatot. Nem tekintették különösebben értékesnek a hétről hétre elkészülő grafikai lapokat. Sok esetben nem is kerültek vissza a képregényoldalak a nyomdából, vagy ha mégis, akkor évekig hányódtak a kiadóknál. Az akkori sajtótörvény szerint a szerkesztőségeknek leadott eredeti rajzokat egy évig kellett őrizniük. Utána ha az alkotója nem kereste, ki lehetett dobni. 

Első megjelenés a Fülesben 1966-ban. Első oldal.

Második oldal.

Újraközlés a Fülesben 1978-ban. Első oldal.

Második oldal.

Füzetes kiadás 1983-ban. Első oldal.

Második oldal.

Cs. Horváth Tibor akkor kezdte el begyűjteni a rajzokat, amikor lehetősége nyílt azok külföldi értékesítésére. A nyomdából az eredeti magas nyomású ólom kliséket is összeszedte, valóságos fém hulladék raktárt létrehozva a lakásában. Korcsmáros Pál rajzait a fiai szedték össze a szerkesztőségekből, de volt több, ami addigra már végleg eltűnt. Miután Cs. Horváth Tibor rájött hogy az egyszer már megjelentetett rajzokat el lehet adni külföldön, és ki lehet adni újra, vagy más lapoknak is eladni, bevezette az azonos képkocka méreteket. Minden képkocka egyforma méretben került megrajzolásra, ennek következtében nem kellett a formátum változások miatt belevágni, vagy hozzárajzolni az eredeti grafikákhoz. Ezzel a rajzolók elvesztették azt a lehetőséget, hogy játszhassanak az oldalak képszerkesztésével.

Korcsmáros Gábor és Korcsmáros Péter, a Képes Kiadó tulajdonosai.

Több mint harminc évvel az első megjelenést követően a Korcsmáros család által létrehozott Képes Kiadó újra kiadta a Rejtő képregényeket jó minőségű papírra nyomtatva és a kor igényeihez igazodva újrarajzolva és digitálisan kiszínezve. A kiadó vezetője, Korcsmáros Pál unokája, Korcsmáros Gábor lett.

A történetek újra rajzolását Garisa H. Zsolt végezte, aki jó érzékkel vette észre, hogy a zseniális karakterek környezete, a hátterek és az eszközök, például az autók, hajók, mennyire elnagyoltak. A Korcsmároséktól kapott eredeti rajzok, meglehetősen hiányosak és megviseltek volta. Az eredeti szövegek szedése az újabb kiadásokhoz átalakítva le voltak ragasztva. Voltak képek, amikből levágtak és volt, amihez eléggé amatőr módon hozzárajzoltak. Ezt az anyagot kellett digitalizálni, újrarajzolni, kiszínezni és a szöveget  is újraértelmezni. A színezést Varga "Zerge" Zoltán végezte el.

Nagyszerű dolog hogy egy ilyen kiváló rajzolónak, mint Korcsmáros Pál, az ezredfordulót követően is népes rajongó tábora van és a fiatalabb generáció is megismerhette munkásságának egy kis szeletét. A magyar képregény történetének rendszerváltás utáni időszakát bemutató Pókember-generáció című könyvemben (Kertész Sándor: Pókember-generáció. Nyíregyháza, 2017 Képregényáruház Bt.) önálló fejezetben foglalkozom a Rejtő képregények felújításával (194-208 oldal) és a Képes Kiadó történetével (284-299 oldal)http://www.kepregenyaruhaz.hu/kepregeny_keszites/szakirodalom/pokember-generacio_a_kepregeny_elmult_harminc_eve_2052

Köszönöm Korcsmáros Péternek az információkat és a fotókat, valamint Garisa H. Zsoltnak a képregény felújítását bemutató képeit.

A napokban elkezdtem hallgatni a Piszkos Fred a kapitányt is. Vidáman indulnak a napjaim!

A magyar képregény megalkotóinak portréi

A magyar képregények készítésének legtermékenyebb időszaka az 1957-1987 közé eső harminc év volt, amikor több sajtótermékben nagy példányszámban publikálták magyar grafikusok magas színvonalon megrajzolt képregényeit. Ezt követően mind a mai napig újra és újra közlik az akkor készült történeteket, amelyeknek jelentős része – a korszak politikai követelményeihez igazodva – leginkább irodalmi művek adaptációja volt. Nagyon nagy köszönettel tartozom Sváb József grafikusművész barátomnak, aki kérésemre egy asztalhoz ültette azokat a kiváló alkotókat akik megalkották és népszerűvé tették a magyar képregényt és megrajzolta róluk a blogom fejlécében látható portrésorozatot, majd elkészítette az én portrémat is. 

A kép legszélén Dargay Attila látható, aki a kezdetektől – vagyis az ötvenes évektől – meghatározó szereplője volt a hazai képregényrajzolásnak és rendkívül nagy segítségemre volt a hazai képregény történetének megírásában. Még főiskolai hallgató voltam, amikor felkerestem a Pannónia Filmstúdióban és elkezdtem faggatni. Eleinte kitért a kérdések elől és csak a rajzfilmről beszélt. Nagyon kedves, vidám ember volt. Mindenkinek bemutatott a stúdióban, hogy csináljanak már velem valamit, mert nem hagyom békén, szerinte már mindent elmondott a képregényről, amit tud, de én még mindig faggatom. Gyakran mondogatta, hogy itt a Pannónia Filmstúdióban mindenki képregényt rajzol (a storyboard-ra gondolt), de valójában senki nem rajzol képregényt. Ő is csak akkor, ha egy kis pénzre van szüksége. Miután kellően összebarátkoztunk, elkezdett részletekbe menően mesélni. Hol a stúdióban, hol a lakásán fogadott, ahol megismerhettem bűbájos feleségét Henrik Irént is. Rendkívül sokat köszönhetek neki.

Mellette Korcsmáros Pál látható, akit már nem ismerhettem, de a rajzai annál inkább lenyűgöztek. Középiskolás koromban nagy sikert arattam, amikor egy-egy jellegzetes Rejtő-karakterét fejből le tudtam rajzolni a barátaimnak. Később megismerhettem két fiát, Korcsmáros György színművészt és Korcsmáros Péter operaénekest, valamint unokáját, Korcsmáros Gábort, akik sokat meséltek zsenialitásáról, alkotói módszereiről és sokszor a magánéletéről is. Fantasztikus érzés volt kézbe venni az eredeti rajzait és látni, hogy a látszólag egyszerű rajzok mögött is milyen magabiztos rajztudás és precizitás van.

Gugi Sándorról mindig sokat hallottam, de már csak az özvegyével volt szerencsém megismerkedni. Bárkit faggattam a magyar képregény történetének kezdeti éveiről, mindenki egyértelműen állította: Gugi Sándornak köszönhető, hogy 1956 után ekkora érdeklődés támadt a képregények iránt. Amerikai minta alapján ő adta az ötletet, hogy irodalmi művek képes feldolgozásával – mintegy hirdetésével ­– el lehet érni a szerkesztőségeknél, hogy képregényeket közöljenek. Az ötlet nagyon bevált, de ő szeretett a maga tempójában dolgozni, ezért korán feladta a határidőhöz kötött és alapos munkát igénylő képregényrajzolást.

Fazekas Attila következik a sorban, aki mára már felülmúlta mestereinek teljesítményét és Zórád Ernőt is túlszárnyalva, a legnagyobb képregényes életművet tudhatja magáénak. Fáradhatatlan rajzoló, akihez évtizedek óta jó kapcsolat fűz, aki következetesen képviseli a képregényes történetmesélés klasszikus formáját. A Rahan képregények látványa után gyermeki lelkemnek a Pajtásban megjelent első képregénye adta a reményt, hogy Magyarországon is van olyan rajzoló, akinek tiszta vonalvezetése követendő példa lehet.

Középen Zórád Ernő látható, a magyar képregényművészet legkiválóbb alkotója. Neki köszönhetem, hogy már négy könyvet írtam a képregény magyarországi történetéről. Ő javasolta, hogy foglalkozzak ezzel a témával és tőle kaptam az első instrukciókat, útmutatásokat. Csodálatos, bohém úriember volt. Sokat mesélt az életéről, munkásságáról. Fantasztikus érzés, hogy élvezhettem a barátságát. Közepes festőnek, jó képregényrajzolónak és kiváló illusztrátornak vallotta magát. Kényszerűségből kezdett képregényt rajzolni, de amit alkotott -főleg kollázsaival-, azzal művészi szintre emelte a képregényt.

Kuczka Péter a hazai képregénykiadás igazi háttérembere volt. Mindent tudott erről a műfajról, hatalmas képregénygyűjteménye volt. Lakásának dolgozószobájában ismerhettem meg a nyugati képregényművészet legkiválóbb alkotásait. Kölcsön kaptam tőle a Metal Hurlant magazinokat, amelyek láttán egészen más megvilágításban láttam a képregényt. Sokat segített a munkámban, nagyon sok jó tanácsot kaptam tőle. Több kiadó, szerkesztőség képregényes próbálkozásai mögött tudható volt a közreműködése. Jó érzékkel ismerte fel a fiatal írók, rajzolók tehetségét és lehetőségeihez mérten megjelenési lehetőséget biztosított számukra.

Sebők Imrének csak a rajzait ismerhettem és Zórád Ernőn keresztül a fiát is. Évtizedekkel ezelőtt sikerült magnóra rögzítenem, ahogy mesélt az édesapja munkásságáról, majd el is vitt abba a házba, ahol Sebők Imre élt és alkotott. Csodálatos délután volt, leült a zongorához és szabadon engedett a lakásban, hogy nyugodtak nézzek meg mindent, jegyzeteljek. Miközben zongorázott, minden kérdésemre válaszolt. Ez volt az igazi bőség zavara. Rengeteg festmény, rajz, képregény, vázlat a fiókokban, rajzmappákban. Egy év is kevés lett volna a rengeteg anyag rendszerezésére. Nekem csak néhány órám volt rá.

Cs. Horváth Tibor kiváló érzékkel menedzselte a hazai képregénykiadást közel negyven éven keresztül. Forgatókönyveit lehet szeretni és lehet kritikát is megfogalmazni róluk. Engem jó barátság kötött hozzá. Mindig tisztelettel és elismeréssel beszélt azokról, akikkel együtt dolgozott. Én úgy éreztem, hitt abban, amit csinált és úgy gondolta úgy kell képregényt írni, ahogy ő csinálja. Irodalmat akart közvetíteni a képregényen keresztül. Sokat beszélgettünk, és sok ötletet adott, hogyan tudnám eredményesen feltárni a hazai képregénykiadás történetét.

A képen látható alkotókkal, vagy hozzátartozójukkal folytatott beszélgetéseimet fióknyi magnókazetta őrzi. Egy részüket már digitalizáltam, másrészük még hátra van. Rengeteg sztori, emlék, élmény és főként dokumentum. Ezeknek a felvételeknek a visszahallgatása bennem is számtalan személyes élményt idézett fel, ami megerősítette bennem az elhatározást, hogy közreadjam a több mint harminc év képregénytörténeti kutató munkájának „melléktermékeiből” azt, ami arra érdemes.