A napokban látott napvilágot egy
kritika a Szépirodalmi Figyelőben (Irodalmi, kritikai, szemléző folyóirat) a
KKK (Képregény Kedvelők Klubja) kiadásában megjelent Fedina Lídia: Fantasztikus
című képregénykötetéről. A KKK facebook oldalán indulatos vita alakult ki az
írásról, miszerint egyesek sértőnek, mások dilettánsnak, tévesnek és
megalapozatlannak találták. Volt, aki már a szerzőnek akart írni, hogyan is
merészelt ilyen gondolatokat megfogalmazni anélkül, hogy utána járt volna a
dolgoknak. Ebben van annyi igazság, ha valóban utána jár a dolgoknak, akkor
kiderült volna a számára, hogy a KKK egy képregényes baráti társaság és azok a
kiadványok, amelyeket saját szórakoztatásukra megjelentetnek 50-100 példányban,
kereskedelmi forgalomba nem kerülnek, hanem a tagság vásárolja őket
rendezvényeken, baráti találkozókon, esetleg postai úton. Ennek a csoportnak
egy kiadványát kiválasztani a sok közül és egy teljesen más közegnek szóló
irodalmi folyóiratban cikizni, nem túl elegáns dolog. De ez talán nem is a
szerző felelőssége, hanem a szerkesztőké és a kiadóé, akik nagyon jól ismerik
ezt a csoportot és a vezetőjét személyesen is, és jelezhették volna, hogy nem
biztosan ez a legjobb témaválasztása egy fiatal egyetemi hallgatónak a bemutatkozásra.
De minimum nem közlik le az írást. De miután ez megtörtént, az embernek olyan
érzése támad, mint amikor egy privát lakásban mulatozó társaságba becsöppen egy
idegen és anélkül, hogy tudná hol van, kik a résztvevők és ők miért is vannak
ott, egyszerűen annyit mondana hogy ti hülyék vagytok, majd elhagyná a helyiséget.
A szerző egy videóban azzal büszkélkedett, hogy mennyi szakirodalommal és tanáccsal látták el, amiből úgy tűnik a téma szakavatott ismerője. Anélkül hogy a saját könyvemet reklámoznám, érdemes megjegyezni, hogy a Pókember-generáció című könyvemben, ami a rendszerváltás utáni időszak hazai képregényes viszonyairól szól, az Értékmentés (312-321 p.) című fejezetben foglalkozom a Képregény Kedvelők Klubjának azzal a tevékenységével, ami a hazai képregénykultúra megőrzésére irányul.
Tudomásom szerint ez az egyetlen olyan, mind a mai napig aktívan működő csoport, amely havi rendszerességgel programot rendez már tizenhat éve. „2004. júniusában néhány képregénykedvelő fiatalember ellátogatott a Szent Gellért urnatemetőbe, hogy tisztelettel emlékezzen az abban az évben 93 éves korában elhunyt Zórád Ernő végső nyughelye előtt. Az emlékezés a Ráckert sörözőben folytatódott, ahol Kiss Ferenc és Cserkuti Dávid megalakították a Képregény Kedvelők Klubját azzal a céllal, hogy minden hónap utolsó csütörtökén találkozzanak a képregények kedvelői és beszélgessenek a képregényről.” (Kertész Sándor: Pókember-generáció 173 p.) Mivel Kiss Feri (Így ismerjük és szólítjuk) szavatartó ember, ezért tizenhat éve minden hónap utolsó csütörtökjére meghívót küld -levélben, telefonon, e-mailben, most már facebookon keresztül- hogy hol, mikor találkozunk és hogy ki lesz a meghívott vendég. Jankovics Marcell rajzfilmrendező éppen úgy a meghívottak között szerepelt, mint Lőrincz L. László és Nemere István írók. De számtalan már elhunyt képregényes fia, lánya, vagy özvegye is a vendégek között volt. Filmesek, illusztrátorok, fordítók és egyéb társműfajok képviselői is vendégeskedtek a rendezvényeken és volt rá alkalom, hogy csak képregényesek ültek le egy pohár sör mellé hogy beszélgessenek erről az érdekes műfajról. A sört legtöbbször Feri állta, de ha vendéglőben volt megtartva a program, akkor mindenki a maga vendége lehetett. Egy ideig a kArton Galéria biztosította a helyet, de bárhogyan is alakult, valahova leült a lelkes társaság kemény magja, a „köménymag”. Voltak kihelyezett programok is, például Tokajban, ami igazán emlékezetesre sikeredett minden alkalommal. Egy-egy találkozón 20-30 ember is részt vett, és akadt olyan alkalom, ahol csak 5-6 érdeklődő volt. Fantasztikus hogy menyi információhoz jutottak a résztvevők. A legtöbbször sikerült hang vagy képfelvételeket is rögzíteni, aminek az esetleges feldolgozása még várat magára. Ezek nem doktor doktorok szakirodalomból összeollózott anyagai lesznek, hanem az adatok rögzítése, rendszerbe szerkesztése és elsődleges publikálása azzal a céllal, hogy ne vesszenek el információk, hogy majd ezek felhasználásával a bölcsész hallgatóknak legyenek kapaszkodóik a magyar képregény történetének a megismeréséhez.
A Képregény Kedvelők Klubjának tagjai között azért akad doktor-doktor éppen úgy, mint fizikai munkás és irodai alkalmazott. A közös bennük, hogy szeretik a képregényt, gyűjtik és kutatják a megsárgult, sokszor koszos újságcetliket. Azoknak, akik az internetes adatbázisokat böngészik, és onnan próbálják az okosságot felfedni, talán derogál ezeknek a papíroknak az érintése. De el kell keserítenem az internetbúvárokat, hogy ezek a piacokon, lomtalanításkor megtalált kincsek nincsenek az adatbázisokban. Ha egyszer majd felkerülnek oda, az pont a Képregény Kedvelők Klubjának lesz köszönhető. Én magam is tapasztalom, hogy a kutatásaim alapján megírt képregénytörténeti könyveimben szereplő információkat ma már hivatkozás feltüntetése nélkül sajátjaként használja sok előadó és cikkíró, hiszen az már közkincs. A komolyabb tanulmányok szerzői azonban a legtöbb esetben korrektül feltüntetik a forrást. A képregényeket is közlő sajtótermékeknek azonban az a sajátosságuk, hogy csak egy töredéke található meg könyvtárakban, a legtöbbet semmilyen könyvtár nem gyűjtötte. Ezért felbecsülhetetlen az a munka, amit ez a lelkes csoport végez, mert az általuk megtalált kiadványok jelentős része valóságos kincsnek tekinthető. Sokszor megtörtént már hogy Kiss Feri sejtelmes mosollyal mutatott meg egy új szerzeményt és megkérdezte – Láttál már ilyet? És nem láttam. Aztán elmesélte, hogy ki hol és hogyan bukkant rá. Többször különösen izgalmas történet tartozott egy-egy képregényfüzet megtalálásához. Mert azt azért tudni kell, hogy Kiss Feri a legnagyobb képregénygyűjtő. Minden megtalálható nála, ami számít. Még az is. Ez a csoport országosan talán kétszáz gyűjtőt foglal magába, amiből havi rendszerességgel 10-30 fő találkozik. A facebook csoportnak pedig 1500 tagja van. Néhány éve ennek a csoportnak a keretein belül Kiss Feri elkezdte megjelentetni azokat a kiadványokat, amelyek emléket állítanak egy korábbi képregényes korszak, feledésre ítélt alkotóinak. Fekete fehér képregénymúzeum és Színes képregénymúzeum címmel indított sorozatot. Képregénytörténeti írásait a Kis Magyar Képregénytörténet füzeteiben adta ki. Megjelentetett monográfiákat és számtalan képregényt. Olyanokat, amelyeket ő ír, és amelyeket ő szeret, ennek a kis csoportnak a szórakoztatására. Ezek a kiadványok nem kerülnek könyvesbolti forgalomba. Megkérdezi a tagokat, hogy ki lenne vevő egy ilyen vagy olyan kiadványra és csak annyit nyomtat belőle, amennyire igény van. Ha kell százat, ha kell 71 darabot. Másokkal ellentétben nem tünteti fel magát nagy kiadónak a maga száz példányaival. A Képregény Kedvelők Klubja tizenhat éve él és működik. Akik ismerik a tevékenységét, azok tudják, hogy kiadványaik egy részével értékmegőrző feladatot lát el, míg más kiadványokkal ennek a sajátos összetételű csoportnak nyújt szórakozást. Kívülről nézve lehet szeretni és lehet nem szeretni ezeket a könyveket. De kellő tisztelettel alkossunk véleményt.
Ui.
Mellesleg megjegyzem az elmúlt
évtizedekben Kiss Ferenc az egyetlen képregényíró Magyarországon, aki ötszáznál
is több képregény forgatókönyvét írta meg és ezek a képregények hetente harmincezer
példányban jelennek meg a Füles, a Kedvenc és a Galaktika oldalain mind a mai
napig.
