A magyar képregények készítésének legtermékenyebb időszaka az
1957-1987 közé eső harminc év volt, amikor több sajtótermékben nagy
példányszámban publikálták magyar grafikusok magas színvonalon megrajzolt
képregényeit. Ezt követően mind a mai napig újra és újra közlik az akkor
készült történeteket, amelyeknek jelentős része – a korszak politikai
követelményeihez igazodva – leginkább irodalmi művek adaptációja volt. Nagyon nagy köszönettel tartozom Sváb József grafikusművész
barátomnak, aki kérésemre egy asztalhoz ültette azokat a kiváló alkotókat akik megalkották és népszerűvé tették a magyar képregényt és
megrajzolta róluk a blogom fejlécében látható portrésorozatot, majd
elkészítette az én portrémat is.
A kép legszélén Dargay Attila látható, aki a kezdetektől – vagyis
az ötvenes évektől – meghatározó szereplője volt a hazai képregényrajzolásnak
és rendkívül nagy segítségemre volt a hazai képregény történetének megírásában.
Még főiskolai hallgató voltam, amikor felkerestem a Pannónia Filmstúdióban és
elkezdtem faggatni. Eleinte kitért a kérdések elől és csak a rajzfilmről
beszélt. Nagyon kedves, vidám ember volt. Mindenkinek bemutatott a stúdióban,
hogy csináljanak már velem valamit, mert nem hagyom békén, szerinte már mindent
elmondott a képregényről, amit tud, de én még mindig faggatom. Gyakran
mondogatta, hogy itt a Pannónia Filmstúdióban mindenki képregényt rajzol (a
storyboard-ra gondolt), de valójában senki nem rajzol képregényt. Ő is csak
akkor, ha egy kis pénzre van szüksége. Miután kellően összebarátkoztunk,
elkezdett részletekbe menően mesélni. Hol a stúdióban, hol a lakásán fogadott,
ahol megismerhettem bűbájos feleségét Henrik Irént is. Rendkívül sokat
köszönhetek neki.
Mellette Korcsmáros Pál látható, akit már nem ismerhettem, de a
rajzai annál inkább lenyűgöztek. Középiskolás koromban nagy sikert arattam,
amikor egy-egy jellegzetes Rejtő-karakterét fejből le tudtam rajzolni a
barátaimnak. Később megismerhettem két fiát, Korcsmáros György színművészt és
Korcsmáros Péter operaénekest, valamint unokáját, Korcsmáros Gábort, akik sokat
meséltek zsenialitásáról, alkotói módszereiről és sokszor a magánéletéről is.
Fantasztikus érzés volt kézbe venni az eredeti rajzait és látni, hogy a
látszólag egyszerű rajzok mögött is milyen magabiztos rajztudás és precizitás
van.
Gugi Sándorról mindig sokat hallottam, de már csak az özvegyével
volt szerencsém megismerkedni. Bárkit faggattam a magyar képregény történetének
kezdeti éveiről, mindenki egyértelműen állította: Gugi Sándornak köszönhető,
hogy 1956 után ekkora érdeklődés támadt a képregények iránt. Amerikai minta alapján
ő adta az ötletet, hogy irodalmi művek képes feldolgozásával – mintegy hirdetésével
– el lehet érni a szerkesztőségeknél, hogy képregényeket közöljenek. Az ötlet
nagyon bevált, de ő szeretett a maga tempójában dolgozni, ezért korán feladta a
határidőhöz kötött és alapos munkát igénylő képregényrajzolást.
Fazekas Attila következik a sorban, aki mára már felülmúlta
mestereinek teljesítményét és Zórád Ernőt is túlszárnyalva, a legnagyobb
képregényes életművet tudhatja magáénak. Fáradhatatlan rajzoló, akihez évtizedek
óta jó kapcsolat fűz, aki következetesen képviseli a képregényes
történetmesélés klasszikus formáját. A Rahan képregények látványa után gyermeki
lelkemnek a Pajtásban megjelent első képregénye adta a reményt, hogy Magyarországon
is van olyan rajzoló, akinek tiszta vonalvezetése követendő példa lehet.
Középen Zórád Ernő látható, a magyar képregényművészet legkiválóbb
alkotója. Neki köszönhetem, hogy már négy könyvet írtam a képregény
magyarországi történetéről. Ő javasolta, hogy foglalkozzak ezzel a témával és
tőle kaptam az első instrukciókat, útmutatásokat. Csodálatos, bohém úriember
volt. Sokat mesélt az életéről, munkásságáról. Fantasztikus érzés, hogy
élvezhettem a barátságát. Közepes festőnek, jó képregényrajzolónak és kiváló
illusztrátornak vallotta magát. Kényszerűségből kezdett képregényt rajzolni, de
amit alkotott -főleg kollázsaival-, azzal művészi szintre emelte a képregényt.
Kuczka Péter a hazai képregénykiadás igazi háttérembere volt.
Mindent tudott erről a műfajról, hatalmas képregénygyűjteménye volt. Lakásának
dolgozószobájában ismerhettem meg a nyugati képregényművészet legkiválóbb
alkotásait. Kölcsön kaptam tőle a Metal Hurlant magazinokat, amelyek láttán
egészen más megvilágításban láttam a képregényt. Sokat segített a munkámban,
nagyon sok jó tanácsot kaptam tőle. Több kiadó, szerkesztőség képregényes
próbálkozásai mögött tudható volt a közreműködése. Jó érzékkel ismerte fel a
fiatal írók, rajzolók tehetségét és lehetőségeihez mérten megjelenési
lehetőséget biztosított számukra.
Sebők Imrének csak a rajzait ismerhettem és Zórád Ernőn keresztül
a fiát is. Évtizedekkel ezelőtt sikerült magnóra rögzítenem, ahogy mesélt az
édesapja munkásságáról, majd el is vitt abba a házba, ahol Sebők Imre élt és
alkotott. Csodálatos délután volt, leült a zongorához és szabadon engedett a
lakásban, hogy nyugodtak nézzek meg mindent, jegyzeteljek. Miközben
zongorázott, minden kérdésemre válaszolt. Ez volt az igazi bőség zavara. Rengeteg
festmény, rajz, képregény, vázlat a fiókokban, rajzmappákban. Egy év is kevés
lett volna a rengeteg anyag rendszerezésére. Nekem csak néhány órám volt rá.
Cs. Horváth Tibor kiváló érzékkel menedzselte a hazai
képregénykiadást közel negyven éven keresztül. Forgatókönyveit lehet szeretni
és lehet kritikát is megfogalmazni róluk. Engem jó barátság kötött hozzá.
Mindig tisztelettel és elismeréssel beszélt azokról, akikkel együtt dolgozott.
Én úgy éreztem, hitt abban, amit csinált és úgy gondolta úgy kell képregényt
írni, ahogy ő csinálja. Irodalmat akart közvetíteni a képregényen keresztül.
Sokat beszélgettünk, és sok ötletet adott, hogyan tudnám eredményesen feltárni
a hazai képregénykiadás történetét.
A képen látható alkotókkal, vagy hozzátartozójukkal folytatott
beszélgetéseimet fióknyi magnókazetta őrzi. Egy részüket már digitalizáltam,
másrészük még hátra van. Rengeteg sztori, emlék, élmény és főként dokumentum.
Ezeknek a felvételeknek a visszahallgatása bennem is számtalan személyes
élményt idézett fel, ami megerősítette bennem az elhatározást, hogy közreadjam
a több mint harminc év képregénytörténeti kutató munkájának „melléktermékeiből”
azt, ami arra érdemes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése