Jókai Mór és az első magyar képregény

 

Jankó János a festőművészből lett karikaturista élete és munkássága

Jankó János önarcképe

Jókai Mór (Jankó János rajza)

Furcsán néztek rám negyven évvel ezelőtt, amikor még főiskolás koromban elkezdtem kutatni a magyar képregény történetét. Senki nem értette, miért akarok én ezzel a lenézett elbeszélési formával foglalkozni és egyáltalán miért érdekel ez engem. Magyar nyelvű szakirodalom egyáltalán nem állt rendelkezésemre és idegen nyelvű információ is leginkább a Francia Intézet könyvtárában volt fellelhető. Amikor megismerkedtem (1982) Kuczka Péterrel, a Galaktika magazin legendás főszerkesztőjével, kiderült, hogy a könyvtárából több információhoz jutottam, mint a magyar könyvtárakból összesen. Amikor a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen Dr. Rubovszky Kálmánnal elkezdtük a hazai képregények értékalapú kutatását, világossá vált számunkra, hogy abszolút nulláról kell indulnunk. Ezzel a témával akkoriban még senki nem foglalkozott, eltekintve Gellért Endre: A képregény története című kis könyvétől, ami valójában Günter Metken német szerző könyvének kivonatolt fordítása. A magyar képregény történetéről ebben a könyvben nem esik szó. "A témával intenzíven hárman foglalkoztunk: Szatmári Gabriella népművelő, Kertész Sándor rajztanár-grafikus és jómagam - olvasható Dr. Rubovszky Kálmán: Apropó, comics című könyvében - Kb 50 fő népművelés szakos levelező hallgató segítette a munkánkat, főképpen mélyinterjuk készítésével." Kíváncsiak voltunk, honnan gyökeredzik a hazai képregény, mikor jelentek meg idehaza az első képes elbeszélési formák? Internet még nem volt azokban az években és vezetékes telefon is csak korlátozott mértékben volt elérhető, a mobiltelefont még nem találták ki. Ezért nem maradt más lehetőségem, mint bevetni magam a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola (Nyíregyházi Egyetem) könyvtárába és találgatni, hogy vajon melyik újság közölt egyáltalán képregényeket és mikor. Emlékszem, fiatal rajz szakos főiskolai hallgatóként az őrületbe kergettem Bajnok Lászlónét, a folyóirattár munkatársát, amikor a katalógus cédulák hosszas böngészése után, - leginkább találomra - kiválasztottam egy-egy folyóiratot és kikértem néhány évfolyamot. Miután viszonylag rövid átlapozás után kiderült, hogy ebben ugyan nincs képregény, kértem egy másik kupac újságot és visszavitettem az előzőeket. Ezek cipelése nem volt egyszerű a raktár csigalépcsőjén. Bajnokné ezt egy idő után megunta és beszabadított a raktárba, menjek és kutatgassak magamnak.  Miután itt nem sok sikerrel jártam, elkezdtem a Debreceni Egyetem könyvtárosának az őrületbe kergetését. Itt már több sikerem volt, mivel több 1800-as években megjelent újság átlapozására volt lehetőségem. A sajtótörténeti szakirodalom áttanulmányozását követően, az élclapok kerültek  előtérbe. Ekkor jelent meg Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai című könyve, amely nagymértékben meghatározta a további kutatásaim irányvonalát.

Időrendben haladva az első élclapokból kiindulva vizsgáltam a karikatúrák, karikatúra sorozatok evolúcióját a képtörténetek kialakulásáig. Első látásra nagyon sok karikatúra sorozat tűnt képtörténetnek, de a tüzetesebb átvizsgálás során meg kellett állapítanom, hogy formailag ugyan képtörténetnek látszanak, de dramaturgiailag, elbeszélő rendszerüket tekintve a képek inkább csak illusztrációként szolgálnak egy-egy esemény, vagy jelenet alátámasztására. Egyértelműen azt kerestem, hogy mikor jelenik meg a rajzsorozatokban és a hozzá kapcsolódó szövegekben az előre megfontolt történetmesélési szándék, ahol a szöveg és a kép kölcsönös egymásra épüléséből válik élvezhetővé a történet. Jókai Mór munkásságának a tanulmányozása került az előtérbe, mivel az első élclap, A Nagy Tükör, majd annak folytatása, az Üstökös az ő szerkesztésében jelent meg. Élclapjában a humoros írásokhoz német mintára igyekezett rajzokat illeszteni. A rajz és az irodalom világában is otthonosan mozgott, ami abból adódott, hogy pályája elején még festőművésznek készült. Nem minden alap nélkül, hiszen volt érzéke a rajzoláshoz, később a festészethez. Saját bevallása szerint a szöveg és a rajz sokszor együtt született a papírjain. „Nekem gyermekkori játékszerem sem vala más, mint a palatábla meg az irat. Amit írtam, ahhoz rajzoltam is, s amit rajzoltam, ahhoz valami történetet is írtam. A legelső piktúrám hat esztendős koromban egy farkas volt, s alá ez a, történetesen alkaikus vers írva: „búsulást hallata bokorban egy farkas".

Jókai Mór önarcképe (középen) és karakter tervei az írásaihoz.

A hazai sajtótörténet szempontjából különös, új korszak volt az ezernyolcszázas évek közepe, mivel egyre több újság került forgalomba és a fametszetes eljárásnak köszönhetően megnőtt az illusztrációk száma. Pákh Albert Vasárnapi Ujságja járt az élen illusztrációk tekintetében, amelyben Jókai Mór, Kakas Márton álnéven írt humoros cikkeket Kakas Márton a színházban, Kakas Márton a műtárlaton, vagy Kakas Márton innen onnan címmel. A Franciaországban, valamint Németországban egyre terjedő rajzos, humoros lapok népszerűségét látva Pákh Albert bíztatta Jókait, hogy készítsen ő is humor újságot, sok rajzzal, karikatúrával. Tette mindezt annak ellenére, hogy a hazai rajzolók munkáit ekkor még Bécsbe kellett kivinni, hogy azokat fába metsszék. De bízott benne hogy hamarosan idehaza is létrejönnek fametsző műhelyek az újságok illusztrációs igényeinek kielégítésére.

      

Nagyüzemi nyomda és aprólékos fametszet.

Jókai leginkább anyagi okokból engedett az unszolásnak és a német Fliegende Blätter mintájára szerkesztette meg az első magyar élclapot, amelyet eleinte ő maga írt és rajzolt, mivel sem író sem rajzoló nem vállalkozott még ebben az időben erre az újszerű újságformának az elkészítésére. „A kezdeményezés nehéz volt, akkor még minden hiányzott, humorisztikus író, rajzoló és olvasó közönség, csak egy volt meg, ami nem kellett: osztrák cenzura” „Magamnak kellett kezdetben írnom és rajzolnom is. Később segített maga a közönség.” Már A Nagy Tükör első számában felhívást intézett a festő, rajzoló művészekhez: „Felszólítás hazai művészeinkhez! Az ilyen Mustrált humoristicus vállalat, mint a mienk, kezdetben nem adhat oly megfelelő képeket, aminek a külföldi hasonló tartalmú vállalatok képeivel versenyezhessenek. Nem is tudjuk egyelőre, hogy kitől keljen azokat megszereznünk. Pedig kétségtelennek hisszük, hogy hazánkban annyi geniális művész és dilettáns rejtőzködik, aki torzképek, genrerajzok, jellemképek s más effélék kiállításában remek dolgokat fog előállítani, ha számára kellő tér nyittatik. Mire nézve felhívjuk az illető művész és műkedvelő hazafiakat, hogy ha vállalatunk számára közremunkálni óhajtanak, mi minden ily nemű rajzot szívesen veendünk, s amint egyrészről azoknak illendő dijjazását igérjük, ugy ha szükséges a kívánt titoktartásról is kezeskedünk. Így reméljük, időjártával vállalatunk művészeti részét is odaemelheti, hogy a külföldi hasonnemüekkel a versenyt kiállhassa. Addig is ne riasszanak bennünket vissza sem a kezdet nehézségei, sem az áldozat nagysága.” Jól mutatja a felhívás, hogy félő volt a művészek méltatlannak, rangon alulinak tartják a humoros rajzok készítését, ezért ajánlottak számukra névtelenséget.

      

A Nagy Tükör első száma és az Üstökö első, majd módosított fejléce.

A szöveges tartalommal kevesebb gond volt, mivel humoros írásai akadtak bőven Jókainak. Évek óta gyűjtötte a népi adomákat, sőt az akadémiai székfoglalóját is erről tartotta: „Ha engem valaki számadásra talál vonni — fejezte be szavait —, mi jogon foglalok itt helyet, nem fogom azt mondani, hogy íme, írtam ennyi, meg ennyi regényt, mert azok valószínűleg néhány lustrum elmúltával Dugonicsnak azon korszakban közkedveltségű regényei szomszédságában fogják pihenni a boldog elfeledés álmát, de fogom mondani azt, íme e kötetekben gyűjtöttem össze a magyar néphumor elszórt adalékait, ezeket hagytam az utókorra, és ezek a kötetek élni fognak, és tanúskodni, míg a magyar él; az pedig él, míg a világ áll."  (Vasárnapi Újság, 1860. február 6-7.szám) Rajzoló azonban csak egy jelentkezett, a Tótkomlósról éppen akkoriban Pestre költözött Jankó János, aki festőművésznek készült, és ennek érdekében tanulmányokat szeretett volna folytatni. Ebben az időben azonban legközelebb Bécsben volt képzőművészeti oktatás, ami viszont pénzbe került. Úgy gondolta, hogy kezdetleges festményeinek eladásából szánt pénzt rakja félre és abból fog kiutazni Bécsbe. Rendszeresen részt vett a tárlatokon, a kritika elismerően szólt munkáiról és bíztatták, hogy folytasson tanulmányokat és fejlessze tovább festői képességeit. De a festményei eladásából befolyt pénz csak a napi megélhetésre volt elegendő.

Jankó János: A népdal születése 1860. Magyar Nemzeti Galéria

A falusi borbély-műhely. Jankó János tollrajza

Ezért jelentkezett Jókainál, hogy neki rendszeres rajzolója legyen, amiért rendszeres jövedelemhez jutott. Elsőre jó ötletnek tűnt a fiatal alkotó számára, hogy újságrajzolásból teremti elő a tanulmányaihoz szükséges pénzt. A falusi népéletet megörökítő festményei jó alapot adtak ahhoz, hogy kialakítson valamiféle karikatúra stílust. Első rajzai azonban inkább a Tótkomlósról hozott vidám, de realisztikus karakterek voltak, csak lassan kezdett torzítani, karikírozni alakokat. Rajzait Jókai Mór kérésének, vagy utasításának megfelelően alkotta, nem saját ötleteket rajzolt. Jókai sok esetben még vázlatokat is készített számára, hogyan képzeli el az adott humoros íráshoz kapcsolódó rajzot. Voltak olyan történetek is, amelyekhez Jókai több rajzot kért, sőt, egy idő után csökkentette a hozzájuk kapcsolódó szöveget. Ez a közös munka Jókainak az irányításával vezette el odáig, hogy már a vizuális megjelenésre alapozva talált ki történetet az író, és készített hozzá rajzokat Jankó János. Számos kisebb nagyobb próbálkozást követően 1877-ben már olyan történet jelent meg az Üstökös című lapban, amely méltán tekinthető az első képregénynek, annak ellenére, hogy ezekben az években még csak képaláírásokkal közöltek képes elbeszéléseket. A szóbuborékokra még várni kellett a századfordulóig, s ez egy magyar embernek, Pulitzer Józsefnek (Joseph Pulitzer) köszönhető.  1896. október 18-án  jelent meg a képregény szakirodalom szerint az első igazi képregény, Sárga Kölyök (Jellow Kid) néven.  Annak ellenére, hogy már korábban is jelentek meg az Üstökösben képsorozatok képaláírásokkal, vagy azok nélkül, az első igazán képtörténetnek tekinthető képes elbeszélés 1877. január 13-án látott napvilágot az Üstökös című folyóiratban:"Gömböcz és Csukli viszontagságos regény versekben", írta Jókai Mór, illusztrálta 40 képpel Jankó János. A történet öt folytatásban jelent meg 1877. január 13-tól február 10-ig. Egy rész két oldalon, oldalanként 4 képből és a hozzá kapcsolódó versből állt. A második lap alján a ma is használatos "folytatódik", "vége következik" és "vége" feliratokkal zárult. A történet rajzain  jól látható Jankó János már kiforrott karikatúra stílusa, amely méltán népszerűvé tette a fiatal rajzolót. Azt a megállapításomat, hogy ezt a történetet tekintem az első magyar képregénynek, 1983-ban az első hazai képregény konferencián ismertettem. Ezt követően a Szuperhősök Magyarországon című könyvemben publikáltam, amely az első könyv volt idehaza a magyar képregény történetéről.

 

Jankó János évekig egyedüli rajzolója volt az Üstökösnek, amelynek népszerűségén felbuzdulva egymás után indítottak élclapokat a kiadók. Rajzoló hiányában azonban szinte valamennyi újonnan induló élclap Jankó Jánost kérte fel a rajzok elkészítésére. Ennek köszönhetően a festészet idő hiányában a háttérbe szorult. Rövid időre valóban Bécsbe költözött, hogy tanuljon, de onnan is rendszeresen küldte haza a rajzait, sőt osztrák élclapoknak is rajzolt karikatúrákat. Teljesen bevonzotta az újságok rajzolása. Az élclapokon kívül készített rajzokat hetilapoknak, illusztrált könyveket és idejétől függően kiállította a tárlatokon a festményeit. Mintegy hetvenezer rajzolt készített életében. Festményei a Nemzeti Galériában és Debrecenben a Déri Múzeumban láthatóak. A régi papír tízforintoson az ő festménye alapján készített rajz volt látható.  Jókai Mórnak és Jankó Jánosnak a munkásságáról két könyvemben is részletesen írok. A Buborékban beszélők című munkámban, amely a magyar képregény 150 évét mutatja be, önálló fejezetet szenteltem az életművének és a Gömböcz és Csukli képtörténetet teljes terjedelmében bemutattam. (Kertész Sándor: Buborékban beszélők, A magyar képregény 150 éve. (Nyíregyháza, 2023. Képregenyáruház Bt.)

Másik könyvem Jankó címmel jelent meg a (kép)regényes életrajzok című könyvsorozatom első köteteként. Jankó János életét és munkásságát mutatja be sok képpel művészeti album formájában (Kertész Sándor: Jankó (Kép)regényes életrajzok, Nyíregyháza, 2025. Képregenyáruház Bt.) Mindkét könyv megvásárolható a www.kepregenyaruhaz.hu felületén és a legtöbb könyvesboltban. A (Kép)regényes életrajzok sorozat következő kötete ebben az évben jelenik meg, amelyben az idén százhúsz éve született Sebők Imre munkásságát mutatom be.