Furcsán
néztek rám negyven évvel ezelőtt, amikor még főiskolás koromban elkezdtem
kutatni a magyar képregény történetét. Senki nem értette, miért akarok én ezzel
a lenézett elbeszélési formával foglalkozni és egyáltalán miért érdekel ez
engem. Magyar nyelvű szakirodalom egyáltalán nem állt rendelkezésemre és idegen
nyelvű információ is leginkább a Francia Intézet könyvtárában volt fellelhető.
Amikor megismerkedtem (1982) Kuczka Péterrel, a Galaktika magazin legendás főszerkesztőjével,
kiderült, hogy a könyvtárából több információhoz jutottam, mint a magyar
könyvtárakból összesen. Amikor a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen Dr.
Rubovszky Kálmánnal elkezdtük a hazai képregények értékalapú kutatását, világossá
vált számunkra, hogy abszolút nulláról kell indulnunk. Ezzel a témával
akkoriban még senki nem foglalkozott, eltekintve Gellért Endre: A képregény
története című kis könyvétől, ami valójában Günter Metken német szerző könyvének
kivonatolt fordítása. A magyar képregény történetéről ebben a könyvben nem esik
szó. "A témával intenzíven hárman foglalkoztunk: Szatmári Gabriella
népművelő, Kertész Sándor rajztanár-grafikus és jómagam - olvasható Dr.
Rubovszky Kálmán: Apropó, comics című könyvében - Kb 50 fő népművelés szakos
levelező hallgató segítette a munkánkat, főképpen mélyinterjuk
készítésével." Kíváncsiak voltunk, honnan gyökeredzik a hazai képregény,
mikor jelentek meg idehaza az első képes elbeszélési formák? Internet még nem
volt azokban az években és vezetékes telefon is csak korlátozott mértékben volt
elérhető, a mobiltelefont még nem találták ki. Ezért nem maradt más
lehetőségem, mint bevetni magam a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző
Főiskola (Nyíregyházi Egyetem) könyvtárába és találgatni, hogy vajon melyik
újság közölt egyáltalán képregényeket és mikor. Emlékszem, fiatal rajz szakos
főiskolai hallgatóként az őrületbe kergettem Bajnok Lászlónét, a folyóirattár
munkatársát, amikor a katalógus cédulák hosszas böngészése után, - leginkább
találomra - kiválasztottam egy-egy folyóiratot és kikértem néhány évfolyamot.
Miután viszonylag rövid átlapozás után kiderült, hogy ebben ugyan nincs
képregény, kértem egy másik kupac újságot és visszavitettem az előzőeket. Ezek
cipelése nem volt egyszerű a raktár csigalépcsőjén. Bajnokné ezt egy idő után
megunta és beszabadított a raktárba, menjek és kutatgassak magamnak. Miután
itt nem sok sikerrel jártam, elkezdtem a Debreceni Egyetem könyvtárosának az
őrületbe kergetését. Itt már több sikerem volt, mivel több 1800-as években
megjelent újság átlapozására volt lehetőségem. A sajtótörténeti szakirodalom
áttanulmányozását követően, az élclapok kerültek előtérbe. Ekkor
jelent meg Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai című könyve, amely nagymértékben
meghatározta a további kutatásaim irányvonalát.
Időrendben haladva az első
élclapokból kiindulva vizsgáltam a karikatúrák, karikatúra sorozatok evolúcióját
a képtörténetek kialakulásáig. Első látásra nagyon sok karikatúra sorozat tűnt
képtörténetnek, de a tüzetesebb átvizsgálás során meg kellett állapítanom, hogy
formailag ugyan képtörténetnek látszanak, de dramaturgiailag, elbeszélő
rendszerüket tekintve a képek inkább csak illusztrációként szolgálnak egy-egy
esemény, vagy jelenet alátámasztására. Egyértelműen azt kerestem, hogy mikor
jelenik meg a rajzsorozatokban és a hozzá kapcsolódó szövegekben az előre
megfontolt történetmesélési szándék, ahol a szöveg és a kép kölcsönös egymásra
épüléséből válik élvezhetővé a történet. Jókai Mór munkásságának a
tanulmányozása került az előtérbe, mivel az első élclap, A Nagy Tükör, majd
annak folytatása, az Üstökös az ő szerkesztésében jelent meg. Élclapjában a
humoros írásokhoz német mintára igyekezett rajzokat illeszteni. A rajz és az
irodalom világában is otthonosan mozgott, ami abból adódott, hogy pályája elején
még festőművésznek készült. Nem minden alap nélkül, hiszen volt érzéke a
rajzoláshoz, később a festészethez. Saját bevallása szerint a szöveg és a rajz
sokszor együtt született a papírjain. „Nekem gyermekkori játékszerem sem vala
más, mint a palatábla meg az irat. Amit írtam, ahhoz rajzoltam is, s amit
rajzoltam, ahhoz valami történetet is írtam. A legelső piktúrám hat esztendős
koromban egy farkas volt, s alá ez a, történetesen alkaikus vers írva: „búsulást
hallata bokorban egy farkas".
Jókai Mór önarcképe (középen) és karakter tervei az írásaihoz.A hazai sajtótörténet szempontjából különös,
új korszak volt az ezernyolcszázas évek közepe, mivel egyre több újság került
forgalomba és a fametszetes eljárásnak köszönhetően megnőtt az illusztrációk
száma. Pákh Albert Vasárnapi Ujságja járt az élen illusztrációk tekintetében,
amelyben Jókai Mór, Kakas Márton álnéven írt humoros cikkeket Kakas Márton a
színházban, Kakas Márton a műtárlaton, vagy Kakas Márton innen onnan címmel. A Franciaországban,
valamint Németországban egyre terjedő rajzos, humoros lapok népszerűségét látva
Pákh Albert bíztatta Jókait, hogy készítsen ő is humor újságot, sok rajzzal,
karikatúrával. Tette mindezt annak ellenére, hogy a hazai rajzolók munkáit ekkor
még Bécsbe kellett kivinni, hogy azokat fába metsszék. De bízott benne hogy
hamarosan idehaza is létrejönnek fametsző műhelyek az újságok illusztrációs
igényeinek kielégítésére.
Nagyüzemi nyomda és aprólékos fametszet.
Jókai leginkább anyagi okokból engedett az
unszolásnak és a német Fliegende Blätter mintájára szerkesztette meg az első magyar élclapot, amelyet
eleinte ő maga írt és rajzolt, mivel sem író sem rajzoló nem vállalkozott még
ebben az időben erre az újszerű újságformának az elkészítésére. „A
kezdeményezés nehéz volt, akkor még minden hiányzott, humorisztikus író,
rajzoló és olvasó közönség, csak egy volt meg, ami nem kellett: osztrák
cenzura” „Magamnak kellett kezdetben írnom és rajzolnom is. Később segített
maga a közönség.” Már A Nagy Tükör első számában felhívást intézett a festő,
rajzoló művészekhez: „Felszólítás hazai művészeinkhez! Az ilyen Mustrált
humoristicus vállalat, mint a mienk, kezdetben nem adhat oly megfelelő képeket,
aminek a külföldi hasonló tartalmú vállalatok képeivel versenyezhessenek. Nem
is tudjuk egyelőre, hogy kitől keljen azokat megszereznünk. Pedig
kétségtelennek hisszük, hogy hazánkban annyi geniális művész és dilettáns
rejtőzködik, aki torzképek, genrerajzok, jellemképek s más effélék
kiállításában remek dolgokat fog előállítani, ha számára kellő tér nyittatik.
Mire nézve felhívjuk az illető művész és műkedvelő hazafiakat, hogy ha
vállalatunk számára közremunkálni óhajtanak, mi minden ily nemű rajzot szívesen
veendünk, s amint egyrészről azoknak illendő dijjazását igérjük, ugy ha
szükséges a kívánt titoktartásról is kezeskedünk. Így reméljük, időjártával
vállalatunk művészeti részét is odaemelheti, hogy a külföldi hasonnemüekkel a versenyt
kiállhassa. Addig is ne riasszanak bennünket vissza sem a kezdet nehézségei,
sem az áldozat nagysága.” Jól mutatja a felhívás, hogy félő volt a művészek
méltatlannak, rangon alulinak tartják a humoros rajzok készítését, ezért
ajánlottak számukra névtelenséget.
A Nagy Tükör első száma és az Üstökö első, majd módosított fejléce.
A szöveges tartalommal kevesebb gond volt,
mivel humoros írásai akadtak bőven Jókainak. Évek óta gyűjtötte a népi
adomákat, sőt az akadémiai székfoglalóját is erről tartotta: „Ha engem valaki
számadásra talál vonni — fejezte be szavait —, mi jogon foglalok itt helyet,
nem fogom azt mondani, hogy íme, írtam ennyi, meg ennyi regényt, mert azok
valószínűleg néhány lustrum elmúltával Dugonicsnak azon korszakban
közkedveltségű regényei szomszédságában fogják pihenni a boldog elfeledés
álmát, de fogom mondani azt, íme e kötetekben gyűjtöttem össze a magyar
néphumor elszórt adalékait, ezeket hagytam az utókorra, és ezek a kötetek élni
fognak, és tanúskodni, míg a magyar él; az pedig él, míg a világ áll." (Vasárnapi Újság, 1860. február 6-7.szám)
Rajzoló azonban csak egy jelentkezett, a Tótkomlósról éppen akkoriban Pestre
költözött Jankó János, aki festőművésznek készült, és ennek érdekében
tanulmányokat szeretett volna folytatni. Ebben az időben azonban legközelebb
Bécsben volt képzőművészeti oktatás, ami viszont pénzbe került. Úgy gondolta,
hogy kezdetleges festményeinek eladásából szánt pénzt rakja félre és abból fog
kiutazni Bécsbe. Rendszeresen részt vett a tárlatokon, a kritika elismerően
szólt munkáiról és bíztatták, hogy folytasson tanulmányokat és fejlessze tovább
festői képességeit. De a festményei eladásából befolyt pénz csak a napi
megélhetésre volt elegendő.
 |
| Jankó János: A népdal születése 1860. Magyar Nemzeti Galéria |
 |
| A falusi borbély-műhely. Jankó János tollrajza |
Ezért jelentkezett Jókainál, hogy neki rendszeres
rajzolója legyen, amiért rendszeres jövedelemhez jutott. Elsőre jó ötletnek tűnt a fiatal alkotó számára, hogy újságrajzolásból teremti elő a tanulmányaihoz
szükséges pénzt. A falusi népéletet megörökítő festményei jó alapot adtak ahhoz,
hogy kialakítson valamiféle karikatúra stílust. Első rajzai azonban inkább a
Tótkomlósról hozott vidám, de realisztikus karakterek voltak, csak lassan
kezdett torzítani, karikírozni alakokat. Rajzait Jókai Mór kérésének, vagy
utasításának megfelelően alkotta, nem saját ötleteket rajzolt. Jókai sok
esetben még vázlatokat is készített számára, hogyan képzeli el az adott humoros íráshoz
kapcsolódó rajzot. Voltak olyan történetek is, amelyekhez Jókai több rajzot
kért, sőt, egy idő után csökkentette a hozzájuk kapcsolódó szöveget. Ez a közös
munka Jókainak az irányításával vezette el odáig, hogy már a vizuális
megjelenésre alapozva talált ki történetet az író, és készített hozzá rajzokat
Jankó János. Számos kisebb nagyobb próbálkozást követően 1877-ben már olyan
történet jelent meg az Üstökös című lapban, amely méltán tekinthető az első
képregénynek, annak ellenére, hogy ezekben az években még csak képaláírásokkal
közöltek képes elbeszéléseket. A szóbuborékokra még várni kellett a
századfordulóig, s ez egy magyar embernek, Pulitzer Józsefnek (Joseph
Pulitzer) köszönhető. 1896. október 18-án jelent meg a
képregény szakirodalom szerint az első igazi képregény, Sárga Kölyök (Jellow
Kid) néven. Annak ellenére, hogy már
korábban is jelentek meg az Üstökösben képsorozatok képaláírásokkal, vagy azok
nélkül, az első igazán képtörténetnek tekinthető képes elbeszélés 1877. január
13-án látott napvilágot az Üstökös című folyóiratban:"Gömböcz és Csukli
viszontagságos regény versekben", írta Jókai Mór, illusztrálta 40 képpel Jankó
János. A történet öt folytatásban jelent meg 1877. január 13-tól február 10-ig.
Egy rész két oldalon, oldalanként 4 képből és a hozzá kapcsolódó versből állt.
A második lap alján a ma is használatos "folytatódik", "vége
következik" és "vége" feliratokkal zárult. A történet rajzain jól látható Jankó János már kiforrott karikatúra stílusa, amely méltán
népszerűvé tette a fiatal rajzolót. Azt a megállapításomat, hogy ezt a
történetet tekintem az első magyar képregénynek, 1983-ban az első hazai
képregény konferencián ismertettem. Ezt követően a Szuperhősök Magyarországon
című könyvemben publikáltam, amely az első könyv volt idehaza a magyar
képregény történetéről.
Jankó János évekig egyedüli
rajzolója volt az Üstökösnek, amelynek népszerűségén felbuzdulva egymás után
indítottak élclapokat a kiadók. Rajzoló hiányában azonban szinte valamennyi
újonnan induló élclap Jankó Jánost kérte fel a rajzok elkészítésére. Ennek
köszönhetően a festészet idő hiányában a háttérbe szorult. Rövid időre valóban
Bécsbe költözött, hogy tanuljon, de onnan is rendszeresen küldte haza a
rajzait, sőt osztrák élclapoknak is rajzolt karikatúrákat. Teljesen bevonzotta
az újságok rajzolása. Az élclapokon kívül készített rajzokat hetilapoknak,
illusztrált könyveket és idejétől függően kiállította a tárlatokon a
festményeit. Mintegy hetvenezer rajzolt készített életében. Festményei a
Nemzeti Galériában és Debrecenben a Déri Múzeumban láthatóak. A régi papír
tízforintoson az ő festménye alapján készített rajz volt látható. Jókai Mórnak és Jankó Jánosnak a
munkásságáról két könyvemben is részletesen írok. A Buborékban beszélők című munkámban,
amely a magyar képregény 150 évét mutatja be, önálló fejezetet szenteltem az
életművének és a Gömböcz és Csukli képtörténetet teljes terjedelmében
bemutattam. (Kertész Sándor: Buborékban beszélők, A magyar képregény 150 éve. (Nyíregyháza,
2023. Képregenyáruház Bt.)
 |
|
Másik könyvem Jankó címmel jelent meg a (kép)regényes
életrajzok című könyvsorozatom első köteteként. Jankó János életét és munkásságát
mutatja be sok képpel művészeti album formájában (Kertész Sándor: Jankó
(Kép)regényes életrajzok, Nyíregyháza, 2025. Képregenyáruház Bt.) Mindkét könyv
megvásárolható a www.kepregenyaruhaz.hu
felületén és a legtöbb könyvesboltban. A (Kép)regényes életrajzok sorozat
következő kötete ebben az évben jelenik meg, amelyben az idén százhúsz éve
született Sebők Imre munkásságát mutatom be.
